13.04.2024 Morning
Hungarian Murli Om Shanti BapDada Madhuban
Lényeg:
Édes
gyermekek, Baba olyan módon szórakoztatja a szíveteket, hogy 21 születésen át
nincs szükségetek arra, hogy vásárokra, stb.-ra menjetek azért, hogy jól
érezzétek magatokat.
Kérdés:
A gyerekek
számára, akik most az Atya segítőivé válnak, mi a garancia?
Válasz:
A gyerekek, akik segítőkké válnak, hogy megalapítsák a királyságot azzal, hogy
követik a shrimatot, garanciával rendelkeznek, hogy a halál soha nem fog eljönni
hozzájuk: soha nem lehet idő előtti halál az aranykori királyságban. A gyerekek,
akik segítőkké válnak, egy olyan díjat kapnak az Atyától, hogy halhatatlanná
válnak 21 generációra.
Om shanti.
Az előre
elrendelt világciklusnak megfelelően Shiva Isten ugyanúgy beszél, ahogy azt az
előző ciklusban tette. Ti, gyerekek most megkaptátok a saját bemutatásotokat és
az Atya bemutatását is. Most megismertétek a korlátlan Atyát és a korlátlan
világ elejét, közepét és végét is. Néhányan ezt nagyon jól megértik, sorszám
szerint, az erőfeszítéseiknek megfelelően és így képesek magyarázni másoknak is.
Néhányan félig értik meg és néhányan annál kevésbé. Egy háborúban ott van a
tábornok, aztán a kapitányok és mások. A királyságban is néhányan gazdag
alattvalókká válnak és mások szegény alattvalók lesznek. Ez sorszám szerinti.
Gyerekek, tudjátok, hogy ti magatok alapítjátok meg a világ királyságát a
shrimat követésével. Az erőfeszítésnek megfelelően, amit mindannyian tesztek,
egy díjat kaptok az Atyától. Manapság az emberek, akik tanácsokat adnak a
békével kapcsolatban, díjakat kapnak. Ti gyerekek is kaptok egy díjat. Azok az
emberek nem kaphatják meg azt a díjat, amit ti kaptok. A díj, amit kapnak, egy
ideiglenes időszakra szól. Ti megalapítjátok a saját királyságotok azzal, hogy
követitek az Atya shrimatját. Ez garantált 21 születésre és 21 generációra. A
halál ott senkihez nem jön el a gyermek- vagy felnőttkorban. Azt is tudjátok,
hogy korábban nem volt ott a tudatotokban vagy a szívetekben, hogy egy olyan
helyen ültök, ahol ott vannak az emlékeitek, ahol 5.000 évvel ezelőtt is
szolgálatot végeztetek. Ott van a Dilwala templom, Achal Ghar és Gurushikar. Ti
megtaláltátok a Magasak közt Legmagasabb Satgurut, aki emlékét elkészítették.
Megértettétek Achal Ghar jelentését (a Megrázhatatlan Egy Otthona). Az az otthon
dicsérete. Ti igénylitek a magasak közt legmagasabb státuszt a saját
erőfeszítéseiteken keresztül. Az a ti csodálatos nem élő emléketek. Ti most
eljöttetek és itt ültök élő formában. Mindez szellemi tevékenység, ami az előző
ciklusban is megtörtént. Annak a teljes emléke itt van. Az az első számú emlék.
Amikor valaki átmegy egy fontos vizsgán, akkor benne belső boldogság és ragyogás
van. Az ő bútorzata és ruházata is nagyon jó. Ti a világ mestereivé váltok.
Senki nem hasonlíthatja önmagát hozzátok. Ez is egy iskola. Ti az Egyet is
ismeritek, aki tanít benneteket. Isten beszél. Ti semmit nem tudtatok az Egyről,
akire emlékeztetek és akit imádtatok az imádat ösvényén. Az Atya maga
személyesen eljön ide és elmagyarázza nektek ezeket a titkokat, mert azok mind a
ti végső állapototok emlékei. Az eredményt még nem hirdették ki. Amikor az
állapototok teljessé válik, annak az emléke aztán elkészül az imádat ösvényén.
Pl., ott van a Raksha Bhandan fesztiválja. Amikor megkötjük a teljes Rakit és
igényeljük a királyságunk szerencséjét, nem fogjuk megünnepelni azt a fesztivált.
Az összes mantra jelentését is elmagyarázták nektek. Az Om jelentését is
elmagyarázták nektek. Az Om jelentése nem hosszú és komplikált. Az Om azt
jelenti, én egy lélek vagyok és ez a testem. A tudatlanság ösvényén
testtudatosak vagytok és így önmagatokat egy testnek tekintitek. Napról-napra az
imádat ösvénye egyre degradáltabbá válik. Az folyamatosan egyre tamopradhanabbá
válik. Először minden szatopradhan. Az imádat is először szatopradhan. Amikor az
egy igaz Shiv Babára emlékeztetek, nagyon kevesen voltatok. Napról-napra ott
kell lennie a kiterjedésnek. Külföldön egy díjat adnak azoknak, akik egyszerre
sok gyermeknek adnak születést. Az Atya azt mondja, a kéjvágy a legnagyobb
ellenség. A világ népessége nagyon nagyra nőtt. Most váljatok tisztává. Gyerekek,
most megismertétek a világ elejét, közepét és végét az Atyán keresztül. Az
aranykorban nem létezik az imádat neve vagy nyoma. Most olyan nagy a pompa és
olyan sok vásárt tartanak, stb., hogy az emberek oda elmehessenek és jól érezzék
magukat. Az Atya eljön és szórakoztat titeket. Állandó szórakozást kaptok 21
születésre. Bennetek soha nem lesz az a gondolat, hogy elmenjetek vásárokra, stb.
Az emberek különböző helyekre mennek a boldogságért. Nektek nincs arra
szükségetek, hogy elmenjetek a hegyekbe, stb. Nézzétek meg, hogy az embereket
hogyan halnak meg. Az emberek nem ismerik az arany és vaskorokat vagy a
mennyországot és a poklot. Ti gyerekek most megkaptátok a teljes tudást. Az Atya
nem mondja azt, hogy Vele kell maradnotok. Nektek gondoskodnotok kell a
családotokról és otthonotokról is. A gyerekek elmennek, amikor valamilyen
konfliktus van. Ugyanakkor ti nem maradhattok az Atyával. Nem mindenki tud
szatopradhanná válni. Néhányan szato, rajo vagy tamo állapotban vannak. Nem
mindenki lenne képes együtt élni. Egy királyság kerül megalapításra. Annak
megfelelően, hogy mennyit emlékeztek az Atyára, egy státuszt fogtok igényelni a
királyságban, sorszám szerint. A fő dolog, hogy emlékezzetek az Atyára. Az Atya
maga itt ül és megtanítja nektek a gyakorlatot. Ez halotti csend. Itt bármit
lássatok, nektek azt nem szabad látnotok. Nektek mindenről le kell mondanotok,
beleértve a testeteket is. Mit néztek? Először is, látjátok az otthont és
másodsorban, hogy milyen státuszt értek el a tanulmányotoknak megfelelően. Ti
ismeritek azt az aranykori királyságot. Amikor aranykor van, az ezüstkor nem
létezik, amikor ezüstkor van, a rézkor nem létezik és amikor ott a rézkor, a
vaskor nem létezik. Most ez a vaskor és az átmeneti kor is. Bár az öreg világban
ültök, az intellektusotok megérti, hogy átmeneti koriak vagytok. Tudjátok, hogy
mit hívnak átmeneti kornak. A legértékesebb átmeneti év, a legértékesebb
átmeneti hónap és a legértékesebb átmeneti nap is ott van a legértékesebb
átmeneti korban. A pillanat, hogy a legemelkedettebb emberi lényekké váljatok is
a legértékesebb átmeneti korban van. Ez egy nagyon rövid szökőkor. Ti egy
bukfencet végeztek, amin keresztül a mennyországba mentek. Baba látta, hogy a
szentek és mások hogyan bukfenceznek, miközben egy zarándoklatra mennek. Sok
nehézséget okoznak önmaguknak. Itt a nehézség nem kérdéses. Ez a jógaerő kérdése.
Ti, gyerekek nehéznek találjátok az emlékezés zarándoklatát. Ezt elnevezték
könnyű jógának, hogy ne féljetek erről hallva. Néhányan azt mondják: „Baba,
képtelen vagyok jógában maradni.” Baba aztán könnyűvé teszi számotokra. Ez az
Atyára való emlékezés. Ti bármire emlékezhettek. Az Atya azt mondja: Tekintsétek
magatokat egy léleknek. Ti gyerekek vagytok, ugye? Ez az Egy az Atyátok és a
Szeretettetek is. Az összes szerető Rá emlékszik. Az egy szó, Atya, elegendő. Az
imádat ösvényén emlékeztek a barátaitokra és rokonaitokra, ugyanakkor biztosan
azt mondtátok, oh Isten, oh Ishwar. Egyszerűen nem tudtátok, hogy ki Isten.
Minden lélek Atyja a Legfelső Lélek. Ennek a testnek az apja egy testi lény. A
lelkek Atyja testetlen. Ő soha nem születik újjá. Az összes többi újjászületik
és ezért van az, hogy ti csak az Atyára emlékeztek. Ő biztosan boldogságot adott
nektek egy ponton. Őt hívják a Szomorúság Eltávolítójának és a Boldogság
Adományozójának, de az emberek nem ismerik a nevét, formáját, idejét és földjét.
Annyi vélemény van, ahány ember. Számtalan vélemény van. Az Atya olyan nagy
szeretettel tanít titeket. Ő Isten, az Egy, aki átadja nektek a békét. Ti olyan
nagy boldogságot kaptok Tőle. Ő csak az egy Gitát mondja el és tisztává teszi a
tisztátalanokat. Ott kell lennie a háztartás ösvényének is. Az emberi lények azt
mondták, hogy a ciklus időtartama több százezer év, de abban az esetben
számtalan emberi lény lenne. Ők egy ilyen hibát követtek el. Most megkapjátok
ezt a tudást, aztán az eltűnik. Ott vannak a képmások, amiket imádnak,
ugyanakkor nem tekintik önmagukat az istenségi valláshoz tartozónak. Valaki
bármilyen képmást imádjon, ő ahhoz a valláshoz tartozik. Nem tudják megérteni,
hogy ők az eredeti istenségi valláshoz tartoznak. Az az ő dinasztiájuk. Csak az
Atya magyarázza ezt el. Az Atya azt mondja: Tiszták voltatok és mostanra
tamopradhanná váltatok. Nektek most tisztává és szatopradhanná kell válnotok. Ti
azzal fogtok ilyenné válni, hogy megfürdötök a Gangeszben? Az Atya a Tisztító.
Csak, amikor eljön és megmutatja nektek az ösvényt, tudtok tisztává válni. Az
emberek folyamatosan Hozzá kiáltanak, de semmit nem tudnak. A lélek az, ami a
szervein keresztül kiált: Oh, Tisztító Baba, jöjj és tisztíts meg minket!
Mindannyian tisztátalanok és folyamatosan a kéjvágy máglyáján égnek. Ez a játék
előre elrendelt ily módon. Aztán az Atya eljön és tisztává tesz mindenkit. Csak
az átmeneti korban van az, hogy az Atya ezt elmagyarázza. Az aranykorban csak
egy vallás van, mert az összes többi hazatért. Most megértettétek a drámát. Ezt
senki más nem tudja. Csak ti ismeritek ennek a teremtésnek az elejét, közepét és
végét és annak az időtartamát. Az összes többi shudra, míg ti Brahminok vagytok.
Ti ezt ismeritek, sorszám szerint, az erőfeszítésnek megfelelően, amit
megtesztek. Amikor valaki egy hibát követ el, megmutatják a regiszterében, hogy
ő kevesebbet tanult. Ott van valaki karakterének is a regisztere. Itt is egy
regiszternek kellene lennie. Ez az emlékezés zarándoklata, amiről senki nem tud.
Mindegyik közül a legfontosabb tantárgy az emlékezés. Tekintsétek önmagatokat
egy léleknek és emlékezzetek az Atyára. A lélek azt mondja a száján keresztül:
Én levedlek egy testet és egy másikat öltök. Nem Brahma Baba az, aki
elmagyarázza ezeket a dolgokat, de a Tudás Óceánja, a Legfelső Lélek, a Legfelső
Atya, aki itt ül ebben a szekérben és elmagyarázza mindezt. Őt hívják a
Gaumukhnak (a tehén szája). Van egy templom, amit itt elkészítettek, ahol ültök.
Ugyanúgy ahogy ott van a ti létrátok, ott is vannak lépcsők. Ti nem váltok
fáradttá azokat megmászva. Ti eljöttetek ide az Atyához, hogy Tőle tanuljatok és
felfrissüljetek. Otthon sok a világi üzlet. Még arra sem lennétek képesek, hogy
bármit békésen meghallgassatok. A gondolataitok folyamatosan versenyeznének:
Senkinek nem szabadna engem látnia; gyorsan haza kellene mennem. Olyan sok az
aggodalom. Itt nincs olyan aggodalom, amivel ti egy kollégiumban rendelkeznétek.
Ez Isten családja. A testvérek a béke földjén élnek. Itt testvérek és nővérek
vannak, mert el kell játszanotok a szerepeiteket és így testvéreknek és
nővéreknek kell lenniük. Az aranykorban testvérek és nővérek vagytok. Azt hívják
az osztatlan királyságnak. Ott nincs harc vagy csatározás. Ti gyerekek
megkaptátok a teljes tudást arról, hogyan vesztek 84 születést. Az Atya elmondta
nektek azok számláját, akik maximális imádatot végezték. Ti vagytok azok, akik
elkezdik Shiva önzetlen imádatát. Aztán az folyamatosan fejlődik. Mindaz imádat.
Csak egy tudás van. Tudjátok, hogy Shiv Baba tanít benneteket. Ez a Brahma nem
tudott semmit. Az egy, aki a nagy-nagy nagyapa volt, most azzá válik ebben az
időben és aztán egy mester lesz és ugyanez vonatkozik rátok is. Nem csak egy
lenne az, aki mesterré válik. Ti is erőfeszítést tesztek. Ez egy korlátlan
iskola. Annak sok ágazata van. Minden utcában és minden otthonban centrumok
lesznek. Néhányan azt mondják: Megtartjuk ezeket a képeket az otthonunkban, így
amikor a barátaink és rokonaink eljönnek, hogy meglátogassanak minket,
elmagyarázzuk nekik is a képeket. Azok, akik ennek a fának a levelei, el fognak
ide jönni. Ti mindent megtesztek a hasznukért. Könnyű a képek használatával
magyarázni. Sok szentírást tanulmányoztatok és most mindazt el kell felejtenetek.
Az Atya az Egy, aki tanít minket. Ő az Egy, aki elmondja az igaz tudást. Achcha.
A legédesebb,
szeretett, rég elvesztett és most megtalált gyerekeknek, szeretet, emlékezés és
jó reggelt az Anyától, az Atyától, BapDadától. A Szellemi Atya namastet mond a
szellemi gyermekeknek.
Lényeg a dharnához:
1. Annak
érdekében, hogy elvégezzétek a halotti csend gyakorlatát, ne lássátok azt, amit
láttok azokkal a szemekkel. Távolítsatok el mindent az intellektusotokból,
beleértve a testeteket is és maradjatok az otthonotok és a királyságotok
tudatosságában.
2. Őrizzétek meg a
saját karakteretek regiszterét. Ne váljatok gondatlanná a tanulmánnyal. Az
átmeneti korban a legemelkedettebb emberi lényekké kell válnotok és másokat is
azzá kell tennetek.
Áldás:
Maradjatok
örömteli és vidám hangulatban azzal, hogy állandóan fel vagytok töltve minden
eléréssel.
Amikor egy szobrot
készítenek egy istenségről, mindig mosolygó (vidám) arcot ábrázolnak.
Mosolygósan ábrázolnak titeket a mostani emlékeitek képmásain. Vidámnak lenni
azt jelenti, állandóan telinek lenni minden eléréssel. Csak azok képesek vidámak
maradni, akik teljesek. Ha valami hiányzik az elérésekből, nem maradhattok
vidámak. Nem számít, valaki mennyire próbál vidám maradni, lehet, hogy külsőleg
nevet is, de nem a szívében, míg ti mosolyogtok a szívetekben, mert vidámak
vagytok és fel vagytok töltve minden eléréssel.
Slogen:
Ahhoz, hogy
kitüntetéssel menjetek át, legyen tele az összes kincsetek felhalmozási számlája.