21.04.24 Avyakt Bapdada Hungarian Murli 30.03.99 Om Shanti Madhuban
Tegyétek az intenzív
erőfeszítés iránti szereteteket vulkánivá és terjesszétek széjjel a korlátlan
érdektelenség hullámát.
Ma BapDada három
vonalat nézett minden gyermek homlokán. Az első vonal az Isteni fenntartásotok
szerencséje. Ti csak egyszer kapjátok meg az Isteni fenntartásnak ezt a
szerencséjét az egész ciklusban. Csak az átmeneti korban és nem máskor van az,
hogy Isten átadja ezt a fenntartást. Nagyon kevés gyermek kapja meg ezt a
fenntartást Istentől. A szerencsétek második vonala az Isteni tanulmány vonala.
Az Isteni tanulmány szerencséje olyan nagyszerű: Maga Isten válik a Tanárotokká
és tanít benneteket. A szerencse harmadik vonala az elérések vonala, amiket
megkaptok Istentől. Csak gondolkozzatok el azon, mennyit értetek el. Mindannyian
emlékeztek arra, hogy milyen hosszú az eléréseitek listája. A szerencsének ez a
három vonala ott ragyog minden gyermek homlokán. Ti önmagatokat ilyen szerencsés
lelkeknek tekintitek, akik ezt megkapják? Fenntartás, tanulmány és elérések.
Ezzel együtt, BapDada látja a szellemi mámorotokat is a hitetek alapján. Ti
lelkek, mindannyian, akik Isten gyermekei vagytok, ilyen szellemi mámorral
rendelkeztek. Ti vagytok a legnagyobbak, a legmagasabbak, mind közül a
legszentebbek az egész világon és az egész ciklusban. Semmilyen más lélek nem
válik ilyen tisztává a testében és a tudatában és ilyen teljessé az összes
erénnyel és teljesen bűntelenné, mint amilyenek ti vagytok az istenségi
formátokban. Ti vagytok a legmagasabbak, a legszentebbek és a leggazdagabbak is.
A megalapítás elején BapDada azt mondta nektek, gyermekekenek, hogy ti vagytok a
leggazdagabbak. Az újságokban is kinyomtatták nagy mámorral: „Az Om Mandli a
leggazdagabb a világon.” Ez mindannyitok dicsérete ennek a megalapításnak az
elején. Még akkor is, ha valaki többszörös multimilliomossá válna egy nap, senki
nem lehet olyan gazdag, mint amilyenek ti vagytok; ti vagytok a leggazdagabbak.
Mi a jele annak, hogy a leggazdagabbá váltok mind közül? Ez egy nagyon apró
dolog, amit meg kell tenni. Az emberek olyan sok erőfeszítést tesznek, hogy a
leggazdagabbá váljanak, míg ti folyamatosan olyan könnyedén váltok teljessé az
összes kinccsel. Ti ugye ismeritek ennek a módszerét? Az összes, amit tennetek
kell, hogy kitegyetek egy kis pontot. Amikor kitesztek egy pontot, sokkal többet
kerestek. Ez ugyanolyan, mint amikor egy nullát tesztek, hogy növeljetek egy
összeget. Minden lélek egy pont, az Atya a Pont és kitenni a végső pontot a
dráma végére, szintén egy pont. Ahogy emlékeztek arra, hogy egy lélek, egy pont
vagytok, a bevételetek növekszik. A lokik világban is a szám növekszik, amikor
ahhoz egy nullát adnak. Mi történik akkor, amikor egy nullát tesztek az egyes
szám mögé? Az tízzé válik. Aztán hozzátesztek még egy nullát, két nullát, három
nullát, négy nullát és a szám fokozatosan emelkedik. A ti módszeretek olyan
egyszerű! Alkalmazni a léleknek lenni tudatosság pontját azt jelenti,
felhalmozni a kincseiteket. Aztán amikor alkalmazzátok az Atya pontját (az
Atyára való emlékezést), további kincseket halmoztok fel. Aztán amikor
kiteszitek a végső pontot a dráma végére, miközben másokkal kapcsolatban és
ismeretségben vagytok, amikor kiteszitek a végső pontot a múlt végére, a
kincseitek tovább növekednek. Tehát, hányszor teszitek ki a pontot a nap
folyamán? Ugye kitesztek egy pontot? Olyan könnyű kitenni egy pontot. Vagy azt
nehéznek találjátok? A pont kicsúszik?
BapDada megtanított
benneteket arra, hogyan keressetek egy bevételt egyszerűen azzal, hogy
hozzáadtok egy pontot. Mindannyian tudjátok, hogyan tegyetek ki egy pontot? Ha
tudjátok, hogyan tegyétek ki, akkor tapsoljatok egy kézzel. Ugye ez szilárd?
Vagy néha kicsúszik, és néha alkalmazásban marad? Mind közül a legkönnyebb
módszer, hogy kitegyetek egy pontot. Még egy vak személy is tud használni egy
ceruzát, hogy egy papírra írjon; képes kitenni egy pontot. Ugyanakkor ti
trinetrik vagytok (azok, három szemmel). Ezért állandóan tudjátok használni ezt
a három pontot. A kérdőjel kanyarított. Csak írjátok le és nézzétek meg. Az
kanyarított, ugye? Olyan könnyű kitenni a pontot. Ezért van az, hogy BapDada
elmondja nektek, gyermekeknek a különböző módszereket az egyenlővé válásért.
Amikor testetlenné váltok és amikor karmateet lesztek, a módszer, amit
használtok, hogy egy ponttá váltok. Ezért BapDada korábban is elmondta nektek,
hogy amikor megünnepeltek egy találkozót amritvelakor, amikor szívtől szívig
tartó párbeszédet folytattok vagy amikor elvégzitek a munkátokat, először is
alkalmazzátok a három pont tilakját a homlokotokon. Ne kezdjétek el kitenni a
három pont fizikai vörös tilakját a homlokotokra, de tegyétek ki ennek a
tudatosságnak a tilakját és aztán ellenőrizzétek, hogy ez a tilak soha ne legyen
letörölve semmilyen ok miatt. Ez a tilak ilyen múlhatatlan, hogy azt soha nem
lehet letörölni?
BapDada láttaa
nektek, gyermekeknek a szeretetét, hogy ti mindannyian hogyan jöttök ide futva
olyan nagy szeretettel, hogy megünnepeljétek ezt a találkozót BapDadával, és
amikor eljöttök és itt ültök ebben a teremben, hogy találkozzatok Babával,
szeretetekkel olyan sok erőfeszítést tesztek, hogy elől üljetek, hogy
elfelejtitek még az alvásotokat vagy a szomjatokat is, stb. BapDada mindent lát
és hogy mindannyian mit tesztek. BapDada látja az egész drámát. BapDad átadja
önmagát nektek, gyerekeknek a szeretetekért és azt mondja: Ugyanúgy, ahogy futva
jöttetek, hogy találkozzatok az Atyával ebben a testi formában, hasonló módon
tegyetek intenzív erőfeszítést azért, hogy egyenlővé váljatok az Atyával. Ti
mindannyian arra gondoltok, hogy elől kapjatok helyet. Ugyanakkor nem mindenki
tudja azt megkapni. Ez egy testi világ, és így a testi világ törvényeit is
figyelembe kell venni. Abban az időben BapDada úgy érzi, hogy nektek,
mindannyitoknak elől kellene ülnötök, de az hogyan lenne lehetséges? Az
megtörténik, de hogyan? BapDada azokat, akik hátul ülnek, olyannak látja, mint
akik állandóan elmerülnek a szemeiben. A szemek vannak mind közül a legközelebb.
Ezért ti nem hátul ültök, de BapDada szemeiben vagytok. Ti vagytok a szemek
fényei. Ti, akik ott hátul ültök, ezt hallottátok? Ti nem ültök messze, ti közel
vagytok. Fizikailag lehet, hogy hátul ültök, de ti, lelkek vagytok mind közül a
legközelebb. BapDada leginkább azokat nézi, akik ott hátul ülnek. Azoknak, akik
elől, közel ülnek, lehetőségük van arra, hogy lássák Babát a szemeikkel, míg
azok, akik hátul ülnek, nem rendelkeznek ezzel a lehetőséggel. Ezért BapDada
elmerít titeket a szemeiben.
BapDada folyamatosan
mosolyog, mert ahogy délután két óra lesz, mindenki elkezd egy sort formálni.
BapDada azt is felismeri, hogy ti, gyermekek biztosan elfáradtok az ottállásban,
így BapDada egy szeretetteljes masszázst ad nektek, gyermekeknek,
mindannyitoknak. Megmasszírozza a lábaitokat. Éreztétek BapDada masszázsát: Ez
nagyon szeretetteljes és különleges. Tehát, ma mindenki futva jött el
mindenhonnan, hogy vegye ennek az évszaknak az utolsó lehetőségét. Ez jó. A ti
lelkesedésetek és buzgalmatok, hogy megünnepeljetek egy találkozót az Atyával,
állandóan képessé tesz benneteket arra, hogy előre haladjatok. Ugyanakkor,
BapDada nem felejt el titeket, gyermekeket még egy másodpercre sem. Csak egy
Atya van, de sok gyermek. Ugyanakkor, Baba nem felejt el egyikteket sem,
gyermekek, még egy másodpercre sem, mert ti mindannyian rég elvesztett és most
megtalált gyermekek vagytok. Nézzétek, Baba hogyan talált meg mindannyitokat a
különböző messzi sarkokon ezen a földön és külföldön. Képesek voltatok
megtalálni az Atyát? Ti tovább folytattátok a vándorlást és botladozást, de
képtelenek voltatok megtalálni Őt. Ugyanakkor az Atya megtalált titeket,
gyermekeket a különböző országokban, városokban és államokban, stb. Önmagához
tartozóvá tett titeket. Ti ezt a dalt éneklitek: „Én Babához tartozom és Baba
hozzám tartozik.” Baba nem nézte a kasztotokat, az országotokat, a színeteket,
stb. Ő csak a szellemi színt látta mindannyitok homlokán; a fénypontot. Ti dupla
külföldiek mit gondoltok? Az Atya a kasztotokat és a színeteket nézte? Hogy
feketék vagy fehérek vagy csúnyák vagy szépek vagytok? Baba semmit nem nézett. Ő
csak azt látta, hogy Hozzá tartoztatok. Tehát ez az Atya szeretete, vagy a ti
szeretetetek? Kinek a szeretet ez? (Mindkettőé) A gyermekek nagyon okosak a
válaszadásban. Ők azt mondják: „Baba, Te azt mondod, hogy a szeretet vonzza a
szeretet, és mivel ez a szeretet húzza a szeretetet, Te szeretettel rendelkezel
és bennünk is van szeretet. Gyerekek, nagyon okosak vagytok. Az Atya is örül,
hogy ti, gyermekek olyan nagy bátorsággal, lelkesedéssel, és buzgalommal
rendelkeztek.
BapDada rendelkezik
sok gyermek 15 napos táblázatának az eredményével. Egy dolog volt, amit BapDada
látott a gyermekek eredményében mindenhol, hogy a többségetek figyelt. Ugyan a
százalék nem olyan, amit ti magatok akartatok, de figyeltetek és az intenzív
erőfeszítést tévő gyermekek megpróbálják teljesíteni az ígéretük megtartásának
célját, amit megtettek a szívükben és előre haladnak. Azzal, hogy ily módon
haladtok előre, el fogjátok érni a célotokat. A kisebbség még most is csak
nagyon kevéssé figyel a gondatlanság vagy lustaság miatt. Az ő különleges
szlogenjük az: Igen, majd megtesszük, majd odaérünk.” Amikor azt gondoljátok,
hogy majd valamikor odaértek, gondatlanság. Azt mondani, „Nekem biztosan oda
kell érnem”, intenzív erőfeszítés. BapDada sok ígéretet hall. Ismételten sok
gyönyörű ígéretet tesztek. Gyermekek, ígéreteket tesztek olyan nagy bátorsággal,
hogy abban az időben ti, gyermekek még dilkush tolit is adtok BapDadának. Az
Atya azt is lenyeli (Elfogadja, amit mondotok). Ugyanakkor egy ígéretet tenni
azt jelenti, megtapasztalni a legnagyobb hasznot az erőfeszítéseitekből, hogy
azt teljessé tegyétek. Ha nem tapasztaltok hasznot, akkor az az ígéret nem
erőteljes. Tehát, lehet, hogy ígéretet tesztek, mert legalább dilkush tolival
szolgáljátok Babát. Ugyanakkor ezzel együtt az intenzív erőfeszítés iránti
szereteteteket is a tűz formájává kell tennetek. Váljatok olyanná, mint egy
vulkán. Az időnek megfelelően, bármilyen karmikus számlátok is maradt a
tudatotokkal, a kapcsolataitokkal és ismeretségeitekkel, mindazokat égessétek el
a vulkáni formátokon keresztül. Ez a szeretet, amivel rendelkeztek és BapDada
ezért átadta nektek az átment jelet. Ti rendelkeztek ezzel a szeretettel, de
most a szereteteteknek a tűz formáját kell vennie.
A világon ott van a
korrupció és az erőszak tüze az egyik oldalon és a másik oldalon az erőteljes
jóga, vagyis szükség van a jóga tüzére vulkáni formában. A tüzeteknek ez a
vulkáni intenzitása véget fog vetni a korrupció és erőszak tüzének és átadja az
együttműködést minden léleknek. A egyik oldalon az intenzív szeretetetek, vagyis
az erőteljes jógátok és az emlékezésetek véget vet annak a tűznek és a másik
oldalon ez képessé teszi a lelkeket arra, hogy megtapasztalják Isten üzenetét és
a hűvösség formáját. Ez intenzívvé fogja tenni a korlátlan érdektelenség
hozzáállását. Az egyik oldalon az mindent el fog égetni és a másik oldalon az
mindent le fog hűteni. Az szét fogja terjeszteni a korlátlan érdektelenség
hullámait. A gyermekek azt mondják, hogy jógáznakés számukra nincs más, csak
Baba. Az nagyon jó. Ugyanakkor az időnek megfelelően elmondták nektek, hogy most
olyanná kell válnotok, mint egy vulkán. Az emlékekben a Shaktikat, a
Mahashaktikat olyan formában ábrázolták, amik tartják az összes fegyvert. Most
ki kell nyilvánítanotok a maha shaktiknak azt a formáját. Ti mindannyian,
függetlenül attól, hogy Pandavák vagy Shaktik vagytok, a tudás folyói vagytok,
akik felmerültek az Óceánból. Ti nem az Óceán vagytok, de folyók vagytok. Ti
vagytok a tudás Gangeszei. Tehát, nektek, tudás Gangeszeinek, most szabaddá kell
tennetek a lelkeket a bűneiktől a tudásotok hűvösségével. Ez nektek,
Brahminoknak a feladata a jelenlegi időben.
Ti, gyermekek,
mindannyian azt kérdezitek, hogy milyen szolgálatot kell végeznetek ebben az
évben. Az időnek megfelelően ti gyermekek, mindannyian a visszavonulásotok
állapotában vagytok. Tehát az első szolgálat, amit BapDada elmond nektek, hogy
megtegyétek, azoké, akik ebben az állapotában vannak. Átadják az idejüket és
mindenüket a gyermekeiknek és visszavonulnak. Ezért, most nektek,
mindannyitoknak használnotok kell az időtök és az emelkedett gondolataitok
kincseit másokért. Most kevesebb időt és gondolatot használjatok önmagatokért.
Azzal, hogy egy eszközzé váltok és azokat másokért használjátok, meg tudjátok
enni annak a szolgálatnak a gyakorlati gyümölcsét. Szolgáljatok a
gondolataitokon keresztül és szolgáljatok a szavaitokkal. Leginkább, bárkivel
kerüljetek kapcsolatba vagy ismeretségbe, függetlenül attól, hogy azok a lelkek
Brahminok, vagy nem, váljatok egy mesteradományozóvá és adjatok nekik valamit.
Legyetek önzetlenek és adjatok nekik boldogságot, adjatok nekik békét, adjátok
át nekik az üdvösség és szeretet tapasztalatát. Nektek adnotok kell és adni azt
jelenti, automatikusan kapni. Legyetek olyan önzetlenek, hogy bárkivel
kerüljetek kapcsolatba, ő úgy menjen el, hogy valamit kapott tőletek. Azt
követően, hogy eljönnek hozzátok, mesteradományozókhoz, nem szabadna üres kézzel
visszatérniük. Ti láttátok, hogy amikor Brahma Atya sétált vagy mozgott és
valaki elé jött, az a gyermek nem ment úgy el, hogy ne tapasztalt volna meg
valamit. Tehát, ellenőrizzétek, hogy amikor találkoztok valakivel, vajon adtatok-e
nekik valamit, vagy ők üres kézzel tértek vissza. Azok, akik túlcsordulnak a
kincsekkel, nem maradhatnak meg anélkül, hogy adnának valamit. Váljatok ilyen
korlátlan, állandó adományozókká, hogy senkinek ne kelljen semmit kérnie tőletek.
Lehet, hogy kérnek valamit, de egy adományozó soha nem gondol arra, hogy csak
akkor fog adni, amikor azt valaki kéri tőle. Egy korlátlan nagy adományozó, egy
nagyszerű adományozó önmagától adna, anélkül, hogy arra kérnék. Az első
szolgálat, amit meg kell tennetek ebben az évben az, hogy váljatok nagy
adományozókká. Ti átadjátok mindazt, amit megkaptatok az Adományozótól. Egy
másik Brahmin nem egy koldus, de egy együttműködő lélek. A Brahminok nem
adományoznak egymásnak, ők együttműködnek egymással. Ez az első számú szolgálat.
Ezzel együtt, BapDada hallotta a jó híreket a gyermekektől külföldön. BapDada
elmondta nektek, hogy találjatok mikrofonokat, hogy szétterjesszék a hangot a
világban és a gyermekek külföldön mindannyian nagyon jól dolgoztak együtt, hogy
ezt teljesítsék. Amikor egy terv készül, azt a gyakorlatba kell tenni.
Ugyanakkor, Bharatban is BapDada elmondta mind a 13 zónának, hogy legalább
teremtsenek egy ilyen személyt. aki egy különleges szolgáló tud lenni.
Függetlenül attól, hogy mikrofonoknak vagy bármi másnak nevezitek őket, legalább
legyen egy különleges szolgáló, aki egy eszközzé tud válni ezért. Ha találtok
egy ilyen eszközt egy nagy államban, akkor tartsatok egy programot az ilyen
lelkeknek a nagy államokból és nem csak a különböző zónákból. Az nem úgy van,
hogy tudtok ilyen programokat szervezni, de nektek egy ilyen programot kell
készítenetek. BapDada a szívéből gratulál a gyermekeknek külföldről, és Ő most
gratulál nektek szavakkal is, hogy elhoztátok BapDada elé a terveket, amiket
aztán a gyakorlati formába fogtok tenni. Valójában BapDada tudja, hogy ezt
könnyebb megtenni Bharatban, de nektek most szolgálnotok kell a minőségi
lelkeket és tegyétek őket közeli, együttműködő lelkekké. Sok együttműködő lélek
van, de őket most még közelebb kell hoznotok a gyülekezetben.
Ezzel együtt, annak
érdekében, hogy a Brahmin lelkeket közelebb hozzátok, hogy megteremtsétek a
szeretet intenzív légkörét a Madhubanban és mindenhol máshol, tartsatok
bhatthikat és szívtől-szívig tartó beszélgetéseket egymás között. Mindenkinek
meg kellene tapasztalnia a tűz vulkanikus intenzitását és arra kell késztetni,
hogy tovább haladjon. Amikor elfoglalttá váltok ebben a szolgálatban, a
triviális dolgok, amik időt és erőfeszítést igényelnek, a jelentéktelen dolgok,
amik elkeseredetté tesznek, bábjátéknak fognak tűnni, amikor összehasonlítjátok
a szeretet intenzív tüzének legmagasabb állapotával. Aztán könnyedén és
automatikusan védettek fogtok maradni. BapDada elmondta nektek, hogy akkor érzi
a legnagyobb kegyelmet, amikor látja, hogy ti, mester mindenható gyermekeket még
mindig kemény munkát végeztek a triviális dolgok felett. Amikor a szeretet tüze
csökken, akkor kell keményen dolgoznotok. Tehát, most szabadítsátok meg
magatokat attól, hogy keményen kelljen dolgoznotok. Ne váljatok gondtalanná, de
váljatok szabaddá a kemény munkától. Ne arra gondoljatok, hogy nem szabad
keményen dolgoznotok, így elmehettek kényelmesen aludni. Fejezzétek be a kemény
munkát szeretettel, ne gondtalansággal. Értitek, hogy mit kell tennetek?
Most BapDadának újra
el kell jönnie. Mindannyian azt kérdezitek, mi fog történni a jövőben. Hogy
BapDada el fog jönni vagy nem. BapDada soha nem mond nemet. Mindig azt mondja:
„Ha ji, Ha ji”. Amikor ti, gyerekek kiáltotok, „Uram”, Baba azt mondja, „Ji
Hazoor” (jelen vagyok). Tehát, értitek, mit kell tennetek és mit nem szabad
tennetek? Vessetek véget szeretettel a kemény munkának. Most ünnepeljétek meg
ezt az évet a kemény a munkától mentes évként. Szeretettel, nem lustasággal!
Emlékezzetek erre szilárdan! Ne lustasággal!
Ez rendben van? Az
összes kérdésetek véget ért? Maradt még valami? (Baba Dadi Jankit kérdezi).
Maradt még valami? Dadiji egyébként is mosolyog. Annak a játéknak most már vége.
Amúgy is mi volt az az operáció? Egy játék a játékban. Az a játék nagyon jó
volt, nem igaz?
(BapDada vezette a
gyakorlatot.) Ismételten gyakorolnotok kell a tudatotok és az intellektusotok
koncentrálását és stabilizálását a pontformában egy másodperc alatt. Amint azt
mondjátok, „Állj!”, a tudatotoknak és az intellektusotoknak teljesen
mozdulatlanná kell válnia és túl kell mennie minden haszontalan testi
tudatosságon. Az egész nap folyamán használjátok ezt az ellenőrző erőt. Annak
nem szabadna úgy lennie, hogy amikor kiadtok egy utasítást az irányításra, két
percig vagy öt percig tartson, hogy az megtörténjen. Ezért folyamatosan
gyakoroljatok, használva az ellenőrző erőtöket és nézzétek meg, hogyan működik.
Továbbra is ellenőrizzétek, hogy egy másodperc, egy perc vagy néhány perc alatt
vagytok képesek arra, hogy ellenőrizzétek a tudatotokat 1 másodperc alatt. Most
mindannyitoknak nagyon határozottan kell vezetnetek a táblázatotokat három
hónapig. Igényelnetek kell ezt a bizonyítványt. Először magatoknak kell
átadnotok ezt a bizonyítványt, aztán BapDada ad nektek egy bizonyítványt. Achcha.
Az összes léleknek,
akik rendelkeznek egy joggal Isten fenntartásához, az emelkedett lelkeknek, akik
rendelkeznek az isteni tanulmány egy jogával, a lelkeknek, akik teljesek az
elérésekkel, amiket megkaptak Istentől, az intenzív erőfeszítés tévő lelkeknek,
akik használják a pont módszerét, a gyermekeknek, akik állandóan szabadok
maradnak a kemény munkától és mindig elmerültek a szeretetben, a különleges
lelkeknek, akik rendelkeznek vulkáni formával, BapDada szeretete, emlékezése és
namaste.
Áldás:
Legyetek
igazi szolgálók, akik a tiszta és erőteljes gondolatok erejével véget vettek az
összes haszontalan rezgésnek.
Azt mondják: „A
gondolatok egy világot tudnak teremteni”. Amikor gyenge vagy haszontalan
gondolataitok vannak, akkor egy haszontalan légkörű világ jön létre. Egy igaz
szolgáló az, aki a tiszta és erőteljes gondolataival véget vet az összes régi
rezgésnek. Ahogyan a tudomány elpusztítja a fegyvereket fegyverekkel,
elpusztítanak egy repülőgépet egy másik repülővel, ugyanígy a tiszta és
erőteljes gondolataitok rezgései véget vetnek a haszontalanság bármilyen
légkörének. Most végezzetek ilyen szolgálatot.
Slogen:
Szabaduljatok
meg az akadályok minden szubtilis, aranyfonalától és ünnepeljétek meg
Felszabadulás Évét.
Megjegyzés: Ma van
3. vasárnap, a Nemzetközi Meditációs Világnap és minden Brahmin gyermek
meditációt tart 18.30-tól 19.30-ig. Legyetek stabilak az imádatra méltó
állapototokban, tekintsétek magatokat különösen szeretett istenségnek és
teljesítsétek a hívőitek vágyait. Végezzétek el a lelkeket túlvinni egy
pillantással szolgálatát és legyetek olyan képmások, amik látomásokat adnak, és
miközben látomást adtok nekik, tegyétek őket boldoggá.