26.04.2024 Morning
Hungarian Murli Om Shanti BapDada Madhuban
Lényeg:
Édes gyerekek,
miközben a saját megélhetésetekért cselekedtek, fejlődjetek korlátlan módon is.
Minél többet tanulmányozzátok nagyon jól ezt a korlátlan tanulmányt, annál
nagyobb lesz a fejlődésetek.
Kérdés:
Mi a
legnehezebb tantárgy a korlátlan tanulmányban, amit ti, gyerekek tanultok?
Válasz:
Ebben a tanulmányban a legnehezebb tantárgy, hogy szilárddá tegyétek a testvéri
látásmódot. A tudás harmadik szemével, amit az Atya átadott mindegyikteknek,
folyamatosan testvérlelkekként kell néznetek egymást. Nem szabad, hogy a
szemeitek akárcsak egy kicsit is becsapjanak benneteket. Nem szabad, hogy az
intellektusotokat bárki neve vagy formája húzza, akár kicsit is. Ne legyen
semmilyen bűnös gondolat még halványan sem. Ez erőfeszítést igényel. Azok, akik
átmennek ebben a tantárgyban, a világ mestereivé válnak.
Om shanti.
A Korlátlan
Atya itt ül és magyaráz nektek, korlátlan gyerekeknek. Minden korlátolt bizonyos
módon és korlátlan más módon. Ti hosszú időn át a korlátoltban voltatok és most
a korlátlanban vagytok. A ti tanulmányotok is korlátlan. Ez a tanulmány a
korlátlan uralkodásért van. Ennél nincs nagyobb tanulmány. Ki tanít benneteket?
Isten, a Korlátlan Atya. Nektek mindent meg kell tennetek a saját fizikai
megélhetésetekért és valamit tennetek kell a személyes fejlődésetekért is.
Miközben munkával rendelkeznek, sok ember folyamatosan tanul a saját személyes
fejlődéséért. Ott az korlátolt fejlődés, míg itt korlátlan fejlődéssel
rendelkeztek a Korlátlan Atyán keresztül. Az Atya azt mondja: Fejlődjetek
korlátolt és korlátlan módon is. Az intellektusotok most megérti, hogy egy igaz,
korlátlan bevételt kell keresnetek. Itt minden porrá fog válni. Minél
erőteljesebbé váltok egy korlátlan bevétel megkeresésében, annál inkább fogjátok
elfelejteni folyamatosan a korlátolt bevétel dolgait. Most mindenki meg fogja
érteni, hogy a pusztulásnak be kell következnie. Amikor a pusztulás közel jön,
az emberek Istent fogják keresni. Amikor a pusztulás bekövetkezik, az Egy, aki
véghez viszi a megalapítást, biztosan itt lesz. A világ semmit nem tud. Ti,
Prajapita Brahma kumarok és kumarik sorszám szerint, az erőfeszítéseteknek
megfelelően tanulmányozzátok ezt a tudást. A diákok, akik tanulnak, egy
kollégiumban élnek. Ugyanakkor ez a kollégium különleges. Ők csak úgy eljönnek
ebbe a kollégiumba. Néhányan azok közül, akik eljöttek ide az elején, még mindig
itt vannak. Ők csak úgy eljöttek. Egy variáció jött el. Az nem úgy volt, hogy
mindenki, aki eljött, jó volt. Kisgyerekeket is elhoztatok magatokkal. Ti a
gyerekekről is gondoskodtatok. Közülük olyan sokan elmentek. Nézzétek meg a
virágokat és a madarakat a kertben. A madarak folyamatosan csiripelnek. Ez az
emberi világ is most ilyen. Egyáltalán nem volt semmilyen jómodorunk. Mi azok
dicséretét énekeltük, akiknek jómodoruk volt. Azt énekeltük: Én erény nélküli
vagyok, nekem nincsenek erényeim… Nem számít, egy személy, aki eljön ide,
mennyire fontos, ő úgy érzi, hogy nem ismeri az Atyát, a Teremtőt vagy a
teremtés elejét, közepét és végét. Így mi a haszna? Ti is haszontalanok voltatok.
Ti most megértitek, hogy az az Atya csodája. Az Atya a világ mestereivé tesz
benneteket és így senki nem tudja elvenni tőlünk azt a királyságot. Senki nem
teremthet semmilyen akadályt. Mivé válunk és milyenek voltunk? Tehát, biztosan
követnetek kell az Egy Atya utasításait. Nem számít, milyen sok a rágalmazás és
a zűrzavar a világban, mindaz semmi új. Mindaz megtörtént 5.000 évvel ezelőtt
is. Ezt is megemlítik a szentírásokban. Elmagyarázták nektek, gyerekeknek, hogy
újból el fogják olvasni az imádat ösvényének minden szentírását az imádat
ösvényén. Ebben az időben ti a boldogság földjére mentek tudással. Ezért teljes
erőfeszítést kell tennetek. Most minél több erőfeszítést tesztek, annál több
erőfeszítést fogtok tenni minden ciklusban. Ellenőriznetek kell önmagatokat:
Milyen mértékben fogok egy magas státuszt igényelni? Ti, diákok mindannyian
megérthetitek, hogy minél jobban tanultok, annál magasabb státuszt fogtok kapni.
„Ez az egy okosabb, mint én, így nekem is okossá kell válnom.” Ugyanez van az
üzletemberekkel is: „Nekem azon egy elé kellene mennem, vagyis okosabbá kellene
válnom, mint ő”. Ők erőfeszítést tesznek az ideiglenes boldogságért. Az Atya azt
mondja: Legédesebb gyerekek, én a ti ilyen nagyszerű Atyátok vagyok. Ti
rendelkeztek a testi atyával és a testetlen Atyával is. Ők mindketten itt vannak.
Ők mindketten azt mondják: Édes gyerekek, most megértettétek, hogy ez egy
korlátlan tanulmány. Ezt senki más nem tudja. Az első dolog az: Ki tanít
benneteket? Mi az, amit Isten tanít? Raja jógát. Ti rajrishik vagytok. Azok az
emberek hathajógik. Ők is rishik, de korlátoltak. Azt mondják: Lemondtunk az
otthonainkról és a családunkról. Jó dolog az, amit tettek? Ti elhagytátok az
otthonotokat és a családotokat, amikor a bűn háborgatott benneteket, de őket
hogyan háborgatták? Elfutottatok, amikor ütöttek. Kérdezzetek meg mindannyinkat,
hogy mennyit ütötték a kumárikat és az anyákat. Ezért jöttek futva ide. Olyan
sokan eljöttek ide az elején. Itt átadták a tudás nektárát és így visszatértek
egy levéllel: Elmegyünk Om Radhehoz, hogy a tudás nektárát igyuk. Ez a harc és
vitatkozás a bűn miatt a kezdetektől folytatódik. Ez akkor fog véget érni,
amikor az ördögi világ is véget ér. Aztán az fél ciklusra véget ér. Ti, gyerekek
most igénylitek a jutalmatokat a Korlátlan Atyától. A Korlátlan Atya mindenkinek
átad egy korlátlan jutalmat. Egy korlátolt apa egy korlátolt jutalmat ad és
abban is csak a fiúgyerekek azok, akik megkapják az örökséget. Itt az Atya azt
mondja: Függetlenül attól, hogy nővérek vagy testvérek vagytok, ti mindannyian
rendelkeztek egy joggal. A fizikai apák diszkriminálnak, mert csak a
fiúgyerekeket teszik örökösökké. Egy feleségre azt mondják, hogy fél partner, de
ő nem kap részesedést. Csak a fiúgyerek az, aki mindenről gondoskodik. Egy apa
ragaszkodik a fiához. Ez az Atya mindannyitoknak, gyerekek (lelkek) átad egy
örökséget a törvénynek megfelelően. Itt nincs diszkrimináció a testvérek és
nővérek között. Ti igénylitek egy olyan nagy boldogság örökséget a Korlátlan
Atyától, de ennek ellenére nem tanultok teljesen. Elhagyjátok a tanulmányt. A
nővérek azt írják: Baba, ez és ez leírta vérrel, de most már nem jön el. Ők még
vérrel is leírják: Baba, függetlenül attól, hogy szeretsz engem vagy elutasítasz,
soha nem foglak elhagyni Téged. Ugyanakkor veszik a fenntartást és aztán
elmennek. Az Atya elmagyarázta nektek: Mindez a dráma. Néhányan azok közül, akik
elcsodálkoztak a tudáson, aztán elfutottak. Miközben itt ülnek, hittel
rendelkeznek: Hogyan tudnék elhagyni egy ilyen Korlátlan Atyát? Ez is egy
tanulmány és Baba garantálja, hogy vissza fog vinni Magával benneteket. Az
aranykor elején nem volt ilyen sok emberi lény, de most, az átmeneti korban
mindannyian itt jelen vannak. Az aranykorban nagyon kevesen lesznek. Azokból a
vallásokból senki nem fog itt maradni. Ezért az összes előkészület most
megtörténik. Le fogjátok vedleni a testeteket és elmentek a béke földjére. El
fogjátok rendezni a karmikus számláitokat és visszatértek oda, ahonnan
eljöttetek, hogy eljátsszátok a szerepeiteket. Itt kétórás színdarabok vannak,
míg ez a játék korlátlan. Tudjátok, hogy mi annak az otthonnak vagyunk a lakói
és mindannyian az Egy Atya gyerekei vagyunk. A mi lakhelyünk a Nirvána földje, a
hangon túli föld. Ott nincs hang. Az emberek azt gondolják, hogy az emberi
lények elmerülnek a brahmelemben, de Ő azt mondja: A lelkek múlhatatlanok és
soha nem semmisülhetnek meg. Ezek mind élőlények. A lelkek múlhatatlanok és
eljátsszák a szerepüket a testeiken keresztül. Minden lélek a dráma színésze. A
lakhely brahmandnak az az otthona. A lelkek tojás formájúnak látszanak. Brahmand
a lakhelyük. Mindent nagyon világosan meg kell érteni. Ha most nem értik,
maguktól meg fogják érteni, amikor eljön az idő, ha folyamatosan meghallgatják
ezeket a dolgokat. Ha abbahagyják, hogy eljöjjenek, nem lesznek képesek bármit
is megérteni. Ti, gyerekek tudjátok, hogy ez az öreg világ meg fog semmisülni,
és az új világ megalapításra kerül. Az Atya azt mondja: tegnap a világ mesterei
voltatok. Most eljöttetek ide, hogy a világ mestereivé váljatok. Ott van az ének:
Baba tesz minket a világ ilyen mestereivé, hogy senki nem tudja elvenni tőlünk a
királyságunkat. Rendelkezünk minden joggal a földhöz és az éghez. Nézzétek meg,
mi van ebben a világban. Mindannyian önző társak. Ez ott nem így lesz. Ugyanúgy,
ahogy egy fizikai apa azt mondja: Én el fogok menni és itt hagyom mindezt a
gazdagságot és tulajdont és neked kell erről gondoskodnod nagyon jól, így a
Korlátlan Atya is azt mondja: Én átadom nektek mindezt a gazdagságot és
tulajdont. Hozzám kiáltottatok, hogy vigyelek el benneteket a tiszta világba és
így biztosan megtisztítalak benneteket és a világ mestereivé teszlek. Az Atya
olyan taktikusan magyaráz nektek. Ezt hívják könnyű tudásnak és jógának. Ez csak
egy másodperc kérdése. Ti megkapjátok a felszabadulást és az életben való
felszabadulást egy másodperc alatt. Ti egy messzelátó intellektussal
rendelkeztek. Folyamatosan azon kellene gondolkoznotok, hogy a Korlátlan Atyával
tanultok. Megalapítjuk a királyságot önmagunk számára. Így miért ne igényelnénk
egy magas státuszt? Miért kapnánk bármivel is kevesebbet? Egy királyság kerül
megalapításra és abban biztosan ott lesznek a státuszok különböző szintjei is,
ugye? Ott sok szolgáló és szolgálólány lesz. Ők is sok boldogságot kapnak, ők a
királyokkal fognak élni a palotákban. Gondoskodni fognak a gyerekekről, stb.
Olyan boldogok lesznek, de az csak úgy van, hogy szolgálóknak és
szolgálólányoknak hívják őket. A szolgálók és a szolgálólányok is azt eszik,
amit a király és a királynő. Az alattvalók azt nem kapják meg. A szolgálók és
szolgálólányok sok tiszteletet kapnak, de az is sorszám szerinti. Ti, gyerekek
az egész világ mestereivé váltok. A királyoknak itt is vannak szolgálóik és
szolgálólányaik. Amikor ott van a hercegek gyülekezete, ők a koronáikat viselve
találkoznak egymással, teljesen feldíszítve, stb. Ők nagyon csodálatos
gyülekezetekkel rendelkeznek, sorszám szerint. A királynők nem ülnek azokban a
gyülekezetekben. Ők a függöny mögött maradnak. Az Atya elmagyarázza mindezeket a
dolgokat. Ti Őt az Élet Adományozójának, az Egynek nevezitek, aki átadja az élet
adományát, az Egy, aki megvéd benneteket attól, hogy ismételten le kelljen
vedlenetek a testeteket. Ott nincs aggodalom a haláltól. Itt az emberek olyan
sokat aggódnak. Még akkor is, ha egy kisebb dolog történik, kihívják az orvost,
mert azt gondolják, talán meghalnak. Ott a félelem nem kérdéses. Legyőzitek a
halált és így olyan nagy mámorral kellene rendelkeznetek. Emlékezzetek az Egyre,
aki tanít benneteket. Ez is az emlékezés zarándoklata. Még akkor is, ha az
Atyára, a Tanárra és a Satgurura emlékeztek, rendben van. Minél jobban követitek
a shrimatot… Nektek tisztává kell válnotok a gondolataitokban, a szavaitokban és
a tetteitekben. A bűnös gondolatoknak nem szabadna belépniük még az
intellektusotokba sem. Ez csak akkor fog megtörténni, amikor mindenkit a
testvéreteknek tekintetek. Akár azzal, hogy testvéreknek és nővéreknek
tekintitek őket, piszkos látásmód lehet. A szemek a legbecsapóbbak. Ezért az
Atya átadta nektek a harmadik szemet, így tekintsétek magatokat lelkeknek és
nézzétek a másikat a testvéretekként. Ezt hívják a tudás harmadik szemének. Akár
a testvér és nővér látásmódjával is elbukhattok, és így egy másik módszert kell
felfedezni: Tekintsétek magatokat testvéreknek. Ez sok erőfeszítést igényel.
Különböző tantárgyak vannak. Némelyik tantárgy nagyon nehéz. Ez is egy tanulmány.
Ebben a legmagasabb tantárgy, hogy nektek nem szabad csapdába esnetek senki
nevébe vagy formájába. A vizsga nagyon magas. Nektek a világ mestereivé kell
válnotok. A fő dolog az, amit az Atya elmagyaráz: Tekintsétek magatokat
testvéreknek. Nektek, gyerekeknek olyan sok erőfeszítést kell tennetek.
Ugyanakkor, miközben előre haladtok, olyan sokan árulókká válnak. Ugyanígy van
itt is. Maya még a nagyon jó gyerekeket is arra készteti, hogy tartozzanak hozzá.
Ezért az Atya azt mondja: Ők elszakadtak tőlem, még el is váltak. A gyerekek és
az apjuk azok, akik elszakadnak, amikor a férj és a feleség elválnak. Az Atya
azt mondja: Én mind a kettőt megkapom (elszakadás és elvállás). Még a jó
gyerekek is elválnak tőlem és Ravanhoz tartoznak. Ez egy csodálatos játék. Mi az,
amit Maya nem tesz meg? Az Atya azt mondja: Maya nagyon erőteljes. Arra
emlékeznek, hogy az alligátor megette az elefántot. Sokan sok hibát követnek el.
Amikor tiszteletlenek vagytok az Atyával, Maya nyersen megesz benneteket. Maya
olyan, hogy nagyon szorosan tartja őket. Achcha. Mi többet tudok mondani nektek,
gyerekeknek? Mennyit beszéljek nektek, gyerekeknek? A fő dolog Alfa. Azok az
iszlámból is azt mondják: Keljetek fel reggel és emlékezzetek Allahra. Ez nem az
alvás ideje. Ezen a módszeren keresztül van az, hogy a bűneitek megsemmisülnek.
Nincs más módszer. Az Atya is olyan hittel teli veletek, gyerekek, Ő soha nem
hagy el benneteket. Ő eljött, hogy megreformáljon benneteket és hazavigyen
Magával. Csak az emlékezés zarándoklatán keresztül fogtok satopradhanná válni.
Folyamatosan felhalmoztok a másik oldalért. Az Atya azt mondja: Vezessétek a
számlát arról, mennyit emlékeztek rám és mennyi szolgálatot végeztek. Amikor az
üzletemberek látják a veszteséget, óvatosak maradnak. Nektek nem szabad
felhalmoznotok veszteséget. Akkor veszteség lesz ciklus-ciklus után. Achcha
A legédesebb,
szeretett, rég elvesztett és most megtalált gyerekeknek, szeretet, emlékezés és
jó reggelt az Anyától, az Atyától, BapDadától. A Szellemi Atya namastet mond a
szellemi gyerekeknek.
Lényeg a dharnához:
1. Váljatok
tisztává a gondolataitokban, a szavaitokban és a tetteitekben. Nem szabad, hogy
bármilyen bűnös gondolattal rendelkezzetek az intellektusotokban. Ezért
gyakoroljátok: Mi lelkek testvérek vagyunk. Ne kerüljetek senki nevének vagy
formájának a csapdájába.
2. Ugyanúgy, ahogy
az Atya hittel teli, Ő átalakít titeket, gyerekeket és visszavisz Magával, így
nektek, gyerekeknek is hittel telinek kell lennetek. Soha nem szabad elválnotok
vagy elszakadnotok egy ilyen Atyától.
Áldás:
Legyetek
könnyű jógik és maradjatok állandóan könnyűek (fény) és merüljetek el az Atya
szemeiben.
A boldogság bányáját,
amit megkaptok az átmeneti korban, nem lehet megkapni semmilyen más korban.
Ebben az időben rendelkeztek az Atya és a gyerekek találkozásával, az örökséggel
és az áldásokkal. Nincs kemény munka, hogy megkapjátok ezt az örökséget és
ezeket az áldásokat, és ezért a címetek az: „Könnyű jógi”. BapDada nem bírja
elviselni, hogy látja a gyerekeket keményen dolgozni. Azt mondja: „Gyermekek,
adjátok át minden terheteket az Atyának, és váljatok könnyűekké. Legyetek olyan
könnyűek, hogy az Atya a szemére ültessen és magával vigyen benneteket. Az Atya
iránti szeretetetek jele az, hogy állandóan könnyűek (fény) vagytok és
elmerültté váltok az Atya szemeiben.
Slogen:
Zárjátok el a
negatív gondolkodás útját és a siker megtestesítőivé fogtok válni.