16.09.2024 Morning
Hungarian Murli Om Shanti BapDada Madhuban
Lényeg:
Édes gyerekek,
ez egy csodálatos szellemi gyülekezet (satsang), ahol megtanítanak benneteket
arra, hogy élő halált haljatok. Csak azok válnak hattyúkká, akik élő halált
halnak.
Kérdés:
Ti gyerekek
most milyen egy aggodalommal rendelkeztek?
Válasz:
Hogy nektek teljessé kell válnotok, mielőtt a pusztulás bekövetkezik. A gyerekek,
akik erőteljessé válnak a tudásban és jógában, kifejlesztik az emberi lényeket
istenségekké változtatni hobbyját. Ők nem tudnak meglenni anélkül, hogy
szolgáljanak. Ők folyamatosan körbe futnak, mint Gin. Azzal együtt, hogy
szolgálatot végeznek, bennük ott van az az aggodalom is, hogy teljessé tegyék
önmagukat.
Om shanti.
A Szellemi
Atya itt ül és a szellemi gyerekeknek magyaráz. A szellemek most testi formában
vannak. Ők Prajapita Brahma gyermekei, mert örökbe fogadták őket. Veletek
kapcsolatban mindenki azt mondja, hogy ti mindenkit testvérekké és nővérekké
tesztek. Az Atya elmagyarázta nektek, gyerekeknek, hogy valójában ti lelkek
testvérek vagytok. Amikor az új világ megteremtődik, először is szükség van az
összes Brahminra, a fejdíszre. Ti shudrák voltatok és mostanra átkerültetek.
Brahminokra biztosan szükség van. Prajapita Brahma neve nagyon jól ismert. Ezzel
kapcsolatban megértitek, hogy ti mindannyian gyerekek, testvérek és nővérek
vagytok. Azok, akik önmagukat Brahma kumaroknak és kumariknak hívják, biztosan
testvérek és nővérek. Ők mindannyian Prajapita Brahma gyerekei. Tehát ők
biztosan testvérek és nővérek. Nektek ezt el kell magyaráznotok azoknak, akik
nem értik. Ott vannak azok megértés nélkül. Bennük vakhit van. Bárkit imádjanak,
nekik hitük van abban az egyben és azt hiszik, hogy az az egy ilyen és ilyen, de
ők nem tudnak semmit azzal az eggyel kapcsolatban. Ők imádják Lakshmit és
Narayant, de senki nem tudja, mikor jöttek el, hogyan váltak olyanná és aztán
hová mentek. Az emberi lények, akik ismerték Nehrut, ismernék a történelmét és
földrajzát. Ha nem ismerik valaki életrajzát, annak mi a haszna? Imádják őket,
de nem ismerik az életük történetét. Ismerik az emberi lények élettörténeteit,
de nem ismerik egyetlenegy nagyság élettörténetét, akik itt voltak és elmentek.
Shívának olyan sok az imádója. Őt imádják, aztán azt mondják, hogy benne van a
kövekben és a kavicsokban, hogy benne van minden részecskében. Ez egy
élettörténet? Annak semmi értelme. Ők tisztátalannak nevezik önmagukat. A
tisztátlan szó helyes. A tisztátalan bűnöst jelent. Elmagyarázhatjátok, hogy
miért hívnak titeket Brahma kumaroknak és kumariknak. Ez azért van, mert ti
Brahma örökbe fogadott gyerekei vagytok. Ti nem egy fizikai teremtés vagytok, de
egy szájon keresztül született teremtés. A Brahminok testvérek és nővérek, tehát
ők nem rendelkezhetnek bűnös szemmel egymás iránt. A legrosszabb gondolat a
kéjvágyé. Azt mondjátok, hogy ti, Prajapita Brahma gyerekei testvérekké és
nővérekké váltok. Megértitek, hogy mindannyian testvérek, Shív Baba gyermekei
vagytok. Ez is szilárd. A világ egyáltalán semmit nem tud. Ők egyszerűen csak
azért mondják, hogy mondják. Ti elmagyarázzátok, hogy minden lélek Atyja az az
Egy. Mindenki Hozzá kiált. Ti megmutattátok a képeket is. A fontos vallásos
emberek is hisznek ebben a Testetlen Atyában. Ő a lelkek Testetlen Atyja. Aztán
a testi formában mindenki atyja Prajapita Brahma. A testi lények folyamatosan
gyarapodnak, ők folyamatosan eljönnek a különböző vallásokba. A lélek
elszakadott ettől a testtől. Látják a testet és azt mondják: ez amerikai, az ez
és ez. Ők ezt nem mondják a lélekről. Minden lélek a béke földjén él. Eljönnek
ide, hogy eljátsszák a szerepeiket. Ti azokról bármelyik vallásból
elmondhatjátok, hogy mindenki újjászületik és az új lelkek folyamatosan lejönnek
onnan fentről. Itt az Atya elmagyarázza: Ti is emberi lények vagytok. Csak az
emberi lények azok, akiknek ismerniük kell a világ elejét, közepét és végét,
hogy ez a világciklus hogyan forog, ki annak a teremtője és mennyi ideig tart,
hogy az forogjon. Ezt csak ti tudjátok, az istenségek ezt nem tudják. Csak az
emberi lények tanulják ezt meg és válnak istenségekké. Az Atya az, aki az emberi
lényeket istenségekké változtatja. Az Atya átadja nektek a saját bemutatását és
a teremtés bemutatását is. Ti tudjátok, hogy gyerekek, az Atya magjai vagytok,
aki a Mag. Ugyanúgy, ahogy az Atya ismeri ezt a fordított fát, hasonló módon azt
most mi is ismerjük. Emberi lények ezt soha nem tudják elmagyarázni emberi
lényeknek. Ugyanakkor az Atya elmagyarázta nektek. Amíg nem váltok Brahma
gyermekeivé, nem jöhettek el ide. Amíg valaki nem vette a teljes kurzust és nem
értett meg mindent, hogyan lehetne őt arra késztetni, hogy a Brahminok
gyülekezetében üljön? Ezt Indra udvarának is nevezik. Indra nem záporoz esőt.
Ezt hívják Indra udvarának. Ti vagytok azok, akiknek angyalokká kell válnotok.
Sok típusú angyalra emlékeznek. Néhány gyermeknek nagyon jó a természete és azt
mondják: Ez olyan, mint egy angyal. Néhányan gyönyörűvé válnak azzal, hogy
önmagukra púdert tesznek. Az aranykorban angyalokká, hercegnőkké váltok. Ti most
angyalokká, vagyis istenségekké váltok azzal, hogy megfürdötök a tudás
óceánjában. Tudjátok, hogy mivé váltok abból, amik voltatok? Az Utazó, aki
örökké tiszta és örökké gyönyörű, belép egy csúnya testbe, hogy ugyanolyanná
tegyen titeket, mint Önmaga. Tehát, most ki tud benneteket gyönyörűvé tenni?
Babának azzá kell tennie titeket. A világciklusnak forognia kell. Most
gyönyörűvé kell válnotok. Csak az Egy Atya, a Tudás Óceánja az, aki tanít
benneteket. Ő a Tudás Óceánja és a Szeretet Óceánja. A dicséret, amit az Atyáról
énekelnek, nem lehet egy fizikai apa dicsérete. Ez csak a Korlátlan Atya
dicsérete. Mindenki egyedül Hozzá kiált: Gyere és tegyél minket érdemessé arra a
dicséretre. Ti most azzá váltok, sorszám szerint, az erőfeszítésnek megfelelően,
amit megtesztek. Nem mindenki lehet ugyanolyan a tanulmányban. Ott van az
éjszaka és nappal különbsége. Sok ember el fog jönni hozzátok. Nektek biztosan
Brahminokká kell tennetek őket. Néhányan jól tanulnak és mások kevesebbet
tanulnak. Azok lennének képesek tanítani másokat, akik a legjobbak a
tanulmányaikban. Megértitek, hogy olyan sok kollégium épül. Baba is azt mondja:
Nyissatok egy kollégiumot, ahol bárki megértheti, hogy ebben az iskolában
megkapják a Teremtő és a teremtés eleje, közepe és vége tudását. Az Atya csak
Bharatba jön el és így csak Bharatban nyílnak kollégiumok folyamatosan. Ahogy
tovább fejlődtök, azok külföldön is meg fognak nyílni. Sok kollégiumra és
egyetemre van szükség, ahova sokan elmennek és tanulnak, aztán amikor a
tanulmánynak vége, mindenki átkerül az istenségi vallásba, vagyis emberi
lényekből istenségekké fognak válni. Ti emberi lényekből istenségekké váltok.
Arra emlékeznek, hogy Istennek nem tartott hosszú ideig, hogy az emberi lényeket
istenségekké változtassa. Itt ez az emberi világ, míg az az istenségek világa.
Ott van az éjszaka és nappal különbsége az istenségek és az emberi lények között.
Nappal istenségek és éjszaka emberi lények vannak. Mindannyian hívők, imádók. Ti
most imádókból imádatra méltókká váltok. Az aranykorban a szentírásokat vagy az
imádatot nem említik. Ott mindannyian istenségek. Az emberi lények hívők. Az
emberi lények azok, akik aztán istenségekké válnak. Az az isteni világ, míg ezt
az ördög világának hívják. Ott van Ráma (Isten) királysága és Ravan királysága.
Korábban az intellektusotok nem volt tudatában annak, hogy mi Ravan királysága,
vagy, hogy Ravan mikor jött el. Ti semmit nem tudtatok. Ők azt mondják, hogy
Lanka a tenger alá süllyedt. Ők ugyanezt mondják Dwarakáról is. Ti most tudjátok,
hogy ez az egész Lanka el fog süllyedni. Az egész világ egy korlátlan Lanka (sziget).
Mindez el fog süllyedni és mindenhol víz lesz. Ugyanakkor a mennyország nem
süllyed el. Ott nagy volt a gazdagság. Az Atya elmagyarázta, hogy a muzulmánok
olyan sok mindent elvittek Somnath templomából. Nézzétek meg, hogy ott most
semmi nem maradt. Bharatban nagyon nagy volt a gazdagság. Magát Bharatot hívják
mennyországnak. Azt most mennyországnak hívnátok? Az most a pokol. Aztán az
újból mennyországgá válik. Ki teremti meg a mennyországot és ki teremti meg a
poklot? Ezt tudjátok. Megmutatták, hogy Ravan királysága mennyi ideig
folytatódik. Ravan királyságában olyan sok a vallás. Ráma királyságában csak a
napdinasztia és a holddinasztia létezik. Ti most tanultok. Ez a tudás nincs ott
senki más intellektusában. Azok az emberek Ravan királyságában vannak. Ráma
királysága az aranykorban létezik. Az Atya azt mondja: Én érdemessé teszlek
benneteket, aztán érdemtelenné váltok. Miért hívnak benneteket érdemtelennek?
Mert tisztátalanná váltok. Emlékeznek az istenségek érdemessége dicséretére és
az érdemtelenségetekre is. Az Atya elmagyarázza: Amikor imádatra méltók voltatok,
az az új világ volt és ott nagyon kevés emberi lény volt. Csak ti voltatok az
egész világ mesterei. Nektek nagy boldogsággal kellene rendelkeznetek; ti
testvérekké és nővérekké váltok. Azok az emberek azt mondják, hogy ti
elszakadtok az otthonotoktól és a családotoktól is. Aztán ők azok, akik eljönnek
és veszik ezeket a tanításokat. Amikor eljönnek ide, megértik, hogy ez a tudás
nagyon jó. Megértik minden jelentését. Hogyan lehetne tisztaság anélkül, hogy
testvéreknek és nővéreknek tekintitek önmagatokat? Minden a tisztaságtól függ.
Az Atya eljön a tisztátalan földre, ami egy nagyon degradált és tisztátalan föld.
Az ételük és italuk is nagyon tisztátalan. Az Atya azt mondja: Én csak abba a
testbe lépek be, ami keresztül ment sok születésen és annak a végén van. Ez az
egy 84 születést vesz. Az egy, aki az utolsó volt, az elsővé válik és aztán az
első válik az utolsóvá. A példát csak eggyel kapcsolatban adják. A dinasztiátok
most megteremtődik. Minél jobban megéritek, annál több ember fog eljönni
hozzátok. Ez még mindig egy nagyon kicsi fa és az sok vihart tapasztal. Az
aranykorban a viharok nem kérdésesek. Az új lelkek folyamatosan eljönnek onnan
fentről. Itt, ahogy viharokat tapasztalnak, elbuknak. Ott Mayának nincsenek
viharjai. Itt az emberek meghalnak, miközben csak ülnek. Ott van a harcotok
Mayával is. Ő háborgat benneteket. Ez nem fog megtörténni az aranykorban. Ezen
dolgok közül semmi nem történik más vallásokban. Senki nem tudja megérteni Ráma
királyságát és Ravan királyságát. Bár az emberek elmennek más szellemi
gyülekezetekbe, ott az élet és halál nem kérdéses. Itt a gyerekeket örökbe
fogadják. Azt mondjátok, hogy ti Shív Baba gyermekei vagytok és egy örökséget
igényeltek Tőle. Ha elbuktok, miközben veszitek ezt az örökséget, akkor az
örökségnek is vége és egy hattyúból egy gólyává váltok. Ugyanakkor az Atya
kegyelem teljes és így folyamatosan magyaráz nektek. Néhányan újból felmásznak.
Azokra mondják azt, hogy mahavírok, vagy Hanuman, akik stabilak. Mahavirok,
mahavirnik vagytok, sorszám szerint. Mind közül a legerőteljesebbet hívják
mahavíroknak. Adidévet is Mahavírnak hívják és belőle születnek ezek a mahavírok,
akik aztán uralják a világot. Ti erőfeszítést tesztek sorszám szerint, hogy
győzelmet arassatok Ravan felett. Ravan az öt bűn. Ez valami, amit meg kell
érteni. Az Atya most megnyitja a zárat az intellektusotokon, aztán a zár
teljesen bezáródik. Itt is, vannak néhányan, akik zára megnyílik, aztán elmennek
és szolgálatot végeznek. Az Atya azt mondja: Menjetek és szolgáljatok.
Távolítsátok el azokat a csatornából, akik abba beleestek. Annak nem szabadna
úgy lenni, hogy ti is beleestek a csatornába. Nektek abból ki kell jönnötök és
másokat is el kell távolítanotok onnan. A méreg folyójában korlátlan a
szomorúság. Nektek most oda kell mennetek, ahol korlátlan a boldogság. A
dicséretet az Egyről éneklik, aki nagy boldogságot ad nektek. Lenne Ravannak
bármilyen dicsérete is, aki szomorúságot okoz? Ravant hívják ördögnek. Az Atya
azt mondja: Ti Ravan királyságában voltatok és most eljöttetek ide, hogy nagy
boldogságot kapjatok. Ti ilyen nagy boldogságot kaptok. Tehát, olyan nagy
boldogsággal kellene rendelkeznetek, de óvatosnak is kell maradnotok. A pozíciók
sorszám szerintiek. Minden színész pozíciója különböző. Isten nem létezhet
mindenkiben. Az Atya itt ül és mindent elmagyaráz nektek. Ti ismeritek az Atyát
és a teremtés elejét, közepét és végét, sorszám szerint, az erőfeszítésnek
megfelelően, amit megtesztek. A jegyeteket is átadják sorszám szerint, a
tanulmányotoknak megfelelően. Ez egy korlátlan tanulmány. Nektek, gyerekeknek
erre nagy figyelmet kellene fordítanotok. Nektek nem szabadna kihagynotok a
tanulmányt egyetlen egy napra sem. Mi diákok vagyunk és Isten, az Atya az, aki
tanít minket. Nektek, gyerekeknek is mindig rendelkeznetek kellene ezzel a
mámorral. Isten beszél: Az csak úgy van, hogy ők megváltoztatták a nevet és
behelyezték Krishna nevét. Hibából úgy értették, hogy az Krishna isten verziója,
mert Krishna Isten mellett van. Ő az első számú a mennyországban, amit az Atya
alapít meg. Ti most megkaptátok ezt a tudást. Önmagatoknak hasznot hoztok,
sorszám szerint, az erőfeszítésnek megfelelően, amit megtesztek és folyamatosan
másoknak is hasznot hoztok. Az ilyenek nem éreznének boldogságot szolgálatvégzés
nélkül. Amikor ti, gyerekek erőteljessé váltok a jógában és tudásban, úgy
dolgoztok, mint Gin. Aztán kifejlesztitek az emberi lényeket istenségekké
változtatni hobbyját. Át kell mennetek, mielőtt a halál eljön. Sok szolgálatot
kell végeznetek. A végén nagy háborúk és természeti katasztrófák is lesznek.
Achcha
A legédesebb, szeretett, rég elvesztett és most megtalált gyerekeknek, szeretet,
emlékezés és jó reggelt az Anyától, az Atyától, BapDadától. A Szellemi Atya
namastet mond a szellemi gyerekeknek.
Lényeg a dharnához:
1. Annak
érdekében, hogy utolsóból elsővé váljatok, tegyetek erőfeszítést, mint egy
mahavír. Ne rázkódjatok meg Maya viharjai miatt. Váljatok kegyelemteljessé, mint
az Atya és végezzétek el a zárak megnyitása szolgálatát az emberi lények
intellektusán.
2. Naponta
fürödjetek meg a tudás óceánjában és váljatok angyalokká. Egyetlen egy napra se
hagyjátok ki ezt a tanulmányt. Őrizzétek meg a mámort: „Mi Isten diákjai vagyunk.”
Áldás:
Váljatok az
érettség istenévé vagy istennőjévé és gyűjtsétek össze a teljes jegyet az
érettség erényével.
Manapság nagy
szükség van az érettség erényére, mert az emberekben kialakult az a szokás, hogy
sokat beszélnek, és csak azt mondják, ami eszükbe jut. Amikor valaki egy
aprócska jó munkát végez, majd arról beszél, annak a gyümölcse a felére csökken.
Csak a felét halmozzák fel, míg azok, akik érettek (és nem beszélnek arról)
teljes mértékben felhalmoznak. Ezért váljatok az érettség istenévé vagy
istennőjévé és halmozzátok fel a teljes jegyet. Azzal, hogy arról beszéltek, a
jegyeitek csökkennek.
Slogen:
Maradjatok
stabilak a pontformában és képesek lesztek kitenni a végső pontot egy másodperc
alatt bármilyen problémára.