27.06.2024 Morning
Hungarian Murli Om Shanti BapDada Madhuban
Lényeg:
Édes gyerekek,
nektek el kell válnotok a testtől és az Atyához kell mennetek. A testeteket nem
fogjátok magatokkal vinni. Ezért felejtsétek el a testeket és nézzétek a
lelkeket.
Kérdés:
Ti gyerekek
miért tesztek erőfeszítést, hogy növeljétek az életetek időtartamát jógaerővel?
Válasz:
Mert a szívetek vágya az, hogy mindent megtanuljatok az Atyától ebben a
születésben. Ti hallani akartok mindent az Atyától és ezért tesztek erőfeszítést,
hogy növeljétek az életetek időtartamát jógaerővel. Csak most van az, hogy
szeretetet kaptok az Atyától. Nem kaphattok ilyen szeretetet az egész ciklus
során. Ti azokról, akik levedlették a testüket, és elmentek, azt mondanátok,
hogy ez volt a drámában, az ő szerepük csak annyi volt.
Om shanti.
Ti, gyerekek
születésről-születésre más szellemi gyülekezetekbe mentetek és ide is eljöttetek.
Valójában ezt is egy szellemi gyülekezetnek (satsang) hívják. Az Igazság
társasága visz keresztül benneteket. Belép nektek, gyerekek szívébe, hogy
korábban szellemi gyülekezetekbe mentünk az imádat ösvényén és most itt ülünk és
érezzük, hogy ott van a nappal és éjszaka különbsége. Itt először is megkapjátok
az Atya szeretetét és az Atya megkapja nektek, gyerekek szeretetét. Most ebben a
születésben megváltoztok. Ti gyerekek megértettétek, hogy lelkek vagytok, nem
testek. A test nem mondaná azt, ez az én lelkem. A lélek azt mondja, ez a testem.
Ti gyerekek megértitek, hogy nagy lelkeket, szenteket és bölcs embereket
fogadtatok születésről születésre. Manapság ott van a különböző Babák divatja; „Sai
Baba”, „Mehar Baba”, ők mindannyian fizikaiak. Nem lehet semmilyen boldogság a
fizikai szereteten keresztül. A szeretet, amivel ti gyerekek rendelkeztek,
szellemi. Ott van az éjszaka és nappal különbsége. Itt ti megkapjátok a
megértést, míg ott teljesen oktalanok. Most megértitek, hogy Baba eljön és tanít
benneteket. Ő mindenki Atyja. Ti mindannyian - férfiak és nők - lelkeknek
tekintitek önmagatokat. Baba így szólít benneteket: Oh, gyerekek! A gyerekek is
válaszolnának. Ez az Atya találkozója a gyerekekkel. Ti gyerekek tudjátok, hogy
ez az Atya és a gyerekek, a lelkek találkozója a Legfelső Lélekkel, ami csak
egyszer történik meg. A gyerekek folyamatosan azt mondják: Baba, Baba. A Baba
szó nagyon édes. Azzal, hogy azt mondjátok, Baba, emlékeztek az örökségetekre.
Ti többé nem vagytok kicsik. A gyerekek nagyon gyorsan megértenék, hogy ki az
apjuk. Azt is megértik, hogy milyen örökséget kapnak az apjuktól. A kisgyerekek
azt nem tudják megérteni. Itt tudjátok, hogy eljöttetek Babához. Az Atya azt
mondja: Oh, gyerekek! és abban minden gyermek benne van. Minden lélek eljön ide
otthonról, hogy eljátssza a szerepét. Ott van az intellektusotokban, hogy ki
mikor jön el, hogy eljátssza a szerepét. Ők mindannyian eljönnek a saját
különböző szekcióikból. Aztán a végén mindannyian visszatérnek a saját
szekciójukba. Mindez fix a drámában. Az Atya senkit nem küld le; ez
automatikusan megteremtődik a drámában. Mindenki folyamatosan lejön a saját
vallásába. Ha a buddhista vallás nem lett volna megalapítva, abból a vallásból
senki nem jött volna le. Először csak azok jönnek le a nap és hold dinasztiából.
Azok, akik nagyon jól tanulnak az Atyával, azok, akik sorszám szerint eljönnek a
nap és hold dinasztiába és egy testet öltenek. Ott a bűn nem kérdéses. Egy lélek
eljön és belép egy anyaméhbe a jógaerőn keresztül. Megértenétek, hogy ti lelkek
elmentek és beléptek egy testbe. Az idősebbek megértik, hogy a lelkük el fog
menni és egy másik testet öltenek a jógaerőn keresztül. Én a lélek most újjá
fogok születni. Egy apa is megértené: Egy gyermek jött hozzám. A gyermek lelke
eljön és arról van egy víziójuk. A lélek megérti, hogy elmegy és belép egy másik
testbe. Ezek a gondolatok felmerülnek. Ott biztosan lesznek törvények az
életkort illetően, amikor van egy gyermekük. Ott minden nagyon szabályos alapon
működik. Ti mindazt megtudjátok, ahogy tovább fejlődtök. Mindent meg fogtok
tudni. Ott az nem ilyen, mint itt, ahol 15-20 éves gyerekek is születést adnak
gyerekeknek. Nem. Ott az élet időtartama 150 év, tehát nekik akkor vannak
gyermekeik, amikor éppen csak a felénél tartanak az életük időtartamában. Nekik
akkor van gyermekük, mert az élet időtartama ott nagyon hosszú. Amúgy is csak
egy fiúgyermekük van és aztán van egy lánygyermekük. Ez a törvény. Először a
fiúgyermek lelke és aztán a lánygyermek lelke jön el. Az okfejtés azt mondja,
hogy a fiúnak kell először eljönnie. Először a hímnemű és aztán a nőnemű, aki
8-10 évvel később jönne el. Ahogy ti gyerekek tovább fejlődtök, mindenről
lesznek vízióitok. Az Atya itt ül és elmagyarázza, hogy mik lesznek az új világ
rendszerei és szokásai. Csak az Atya az, aki megalapítja az új világot. Ő
folyamatosan elmondja nektek a szokásokat és rendszereket, ahogy tovább
fejlődtök. Ő sok dolgot el fog mondani és aztán lesznek vízióitok is. Hogy a
gyermekek ott hogy születnek, nem egy új dolog. Ti egy olyan helyre mentek,
ahova minden ciklusban el kell mennetek. A Paradicsom most közeljött. Az most
nagyon-nagyon közel van. Minél erőteljesebbé váltok a tudásban és jógában, annál
közelebbről fogtok mindent látni. Ti sokszor eljátszottátok ezt a szerepet. Most
megkapjátok a megértést, amit magatokkal visztek. Ti mindent tudni fogtok, hogy
ott milyenek a szokások és rendszerek. Kezdetben nektek voltak vízióitok. Abban
az időben még mindig csak Alfát, bétát tanulmányoztátok. A végén is biztosan
lesznek vízióitok. Az Atya itt ül és arról mind beszél nektek. Itt van az, hogy
bennetek ott a vágy, hogy mindazt lássátok. Úgy érzitek, hogy itt nem szabadna
levedlenetek a testeteket és úgy akartok elmenni, hogy mindent láttatok. Ezért
annak érdekében, hogy növeljétek az életetek időtartamát, jógaerőre van
szükségetek, hogy hallani tudjatok mindent az Atyától és lássátok is. Nem kell
aggódnotok azok miatt, akik elmentek; az az ő szerepük a drámában. Nem volt ott
a szerencséjükben, hogy sok szeretetet igényeljenek az Atyától, mert minél
szolgálatkészebbé váltok, az Atya annál jobban szeret benneteket. Minél több
szolgálatot végeztek és minél többet emlékeztek az Atyára, az az emlékezés annál
szilárdabbá válik. Nagyon jól fogjátok érezni magatokat. Most Isten gyermekeivé
váltatok. Az Atya azt mondja: Ti lelkek velem voltatok az imádat ösvényén. Az
emberek sok dolgot tesznek azért, hogy elérjék a felszabadulást. Nem tudnak az
életben való felszabadulásról. Ez a tudás nagyon szeretetteljes. Bennetek sok a
szeretet. Az Atya a Tanár és a Satguru is. Ő az igaz Legfelső Baba, aki a
boldogság földjére küld bennünket 21 születésre. A lélek az, ami boldogtalanná
válik, a lélek az, ami szomorúságot és boldogságot tapasztal. Azt mondják: bűnös
lélek és jótékony lélek. Az Atya most eljött, hogy szabaddá tegyen minden típusú
szomorúságtól. Nektek gyerekeknek most a korlátlanba kell mennetek, ahol
mindenki boldog lesz. Az egész világ boldoggá válik. Ti most megértettétek
mindenki szerepét a drámában. Olyan boldogok maradtok, hogy Baba eljött, hogy a
mennyországba vigyen titeket. Ő minket, lelkeket mindannyinkat el fog vinni a
mennyországba. Az Atya türelmet ad: Legédesebb gyerekek, én eljöttem, hogy
elvigyelek titeket minden típusú szomorúságtól. Tehát olyan nagy szeretettel
kellene rendelkeznetek egy ilyen Atya iránt. Minden kapcsolatotok szomorúságot
okozott. A gyerekek itt mindig szomorúságot okoznak. Boldogtalanná váltatok és
folyamatosan a boldogtalanság dolgait hallgattátok. Az Atya most mindent
elmagyaráz nektek. Korábban is sokszor elmagyarázta és a földgolyó uralkodóivá
tett titeket. Tehát olyan nagy szeretettel kellene rendelkeznetek az Atya iránt,
aki egy ilyen mennyország mestereivé tesz benneteket. Ti csak az Egy Atyára
emlékeztek. Senkivel mással nincs kapcsolatotok csak az egy Atyával. Mindent
elmagyaráznak a léleknek. Mi a Legfelső Atya gyermekei vagyunk. Ugyanúgy, ahogy
most megtaláltuk az ösvényt, így meg kell mutatnunk másoknak is a boldogságnak
ezt az ösvényét. Ti boldogságot kaptok nem csak a fél ciklusra, de a ciklus
háromnegyed részére. Néhányan átadják önmagukat nektek, mert ti átadjátok nekik
az Atya üzenetét és eltávolítjátok a szomorúságukat. Megértitek, hogy még ez az
egy is (Brahma) a Legfelső Atyától kapja a tudást, aztán ő átadja nekünk az
üzenetet. Aztán mi is átadjuk az üzenetet másoknak. Ő átadja az Atya bemutatását
és folyamatosan felébreszt minden gyermeket a tudatlanság álmából. Az imádatot
hívják tudatlanságnak. A tudás és az imádat különbözik. Az Atya, a Tudás Óceánja
most tudást tanít nektek, gyerekeknek. Belép a szívetekbe, hogy Baba eljön és
minden 5.000 évben felébreszt. Csak nagyon kis olaj maradt a lámpásunkban. Ezért
az Atya most a tudás olaját önti abba és meggyújtja a lámpásokat. Amikor
emlékeztek az Atyára, a lélek lámpása meggyullad. A rozsdát, ami ott van a
lelken el fogják távolítani az Atyára való emlékezéssel. Ebben van az, hogy a
háború folytatódik Maya ellen. Maya ismételten felejtésre késztet benneteket,
tehát ahelyett, hogy a rozsda eltávolításra kerülne, még több rozsda halmozódik
fel a lelken. Valójában több rozsda halmozódik fel, mint ami el lett távolítva.
Az Atya azt mondja: Gyerekek, emlékezzetek rám és a rozsdát el fogják távolítani
rólatok. Ez erőfeszítést igényel. Ne legyen ott a test vonzása. Váljatok
lélektudatossá. Mi lelkek vagyunk, mi nem a testünkkel fogunk elmenni az Atyához.
Nekünk el kell mennünk Hozzá azt követően, hogy elváltunk a testünktől. Azzal,
hogy a lelket nézitek, a rozsda el lesz távolítva és azzal, hogy a testet
látjátok, a rozsda fel fog halmozódni. Néha azt eltávolítják és néha az
felhalmozódik. Ez az összes időben folytatódik. Néha felmentek és néha lejöttök.
Ez egy nagyon érzékeny ösvény. Azzal, hogy keresztülmentek mindezen, el fogjátok
érni a karmateet állapototokat a végére. A fő dolog, hogy a szemek azok, amik
mindenben becsapnak benneteket. Ezért ne nézzétek a testet. A mi intellektusunk
összekapcsolódik a béke földjével és a boldogság földjével és az isteni
erényeket is önmagunkba kell szívnunk. Tiszta ételt kell ennünk. Az istenségek
étele tiszta. A Vaishnava szó a Vishnu szóból merült fel. Az istenségek soha nem
esznek piszkos, tisztátalan ételt. Ott van Vishnu temploma, amit Nar-Narayannak
is neveznek (a hétköznapi ember és Narayan). Lakshmi és Narayan testi lények.
Nem szabadna négy karral rendelkezniük. Ugyanakkor az imádat ösvényén négy kart
adtak nekik. Azt hívják korlátlan tudatlanságnak. Nem értik, hogy nem lehet
egyetlen egy emberi lény sem négy karral. Az aranykorban is emberi lények vannak
két karral; még Brahmának is két karja van. Ők Saraswati nővért összekapcsolták
Brahmával és négy karral ábrázolják őt. Saraswati nem Brahma felesége, ő
Prajapita Brahma lánya. Minél nagyobb számú gyermeket fogadnak örökbe, a karjai
száma annál jobban növekszik. Ők Brahmát 108 karral ábrázolják; ők ezt nem
mondanák Vishnuról vagy Shankarról. Brahmának sok karja van. Az imádat ösvényén
nem rendelkeznek megértéssel. Az Atya eljön és nektek gyerekeknek magyaráz. Ti
azt mondjátok: Baba eljött és értelmessé tett minket. Az emberek azt mondják,
hogy ők Shíva hívői. Achcha, mit tekintetek Shívának? Ti megértitek, hogy Shíva
minden lélek Atyja. Ezért imádják Őt. Az Atya azt mondja: A fő dolog, hogy
állandóan csak rám emlékezzetek. Így kiáltottatok: Oh, Tisztító, jöjj és
tisztíts meg minket. Mindenki folyamatosan így kiált: Oh, Tisztító Ráma, aki
Szítához tartozik. Ti is korábban ezt énekeltétek. Baba nem tudta, hogy az Atya
eljön és belé fog lépni. Az egy ilyen csoda volt, amire soha nem gondolt előtte.
Először elcsodálkozott és elámult, hogy mi történik vele: „Amikor valakire
ránéztem, az az egy vonzásba került. Mi történik?” Shív Baba húzta őt. Bárki,
aki leült előtte transzba ment. Ő elcsodálkozott: „Mi ez?” Magányra volt szükség,
hogy megértse mindezeket a dolgokat. Akkor volt az, hogy elkezdett
érdektelenséggel rendelkezni. „Hová kellene mennem? OK, én elmegyek Benáresbe”.
Ez annak az Egynek a húzása van, aki őt arra késztette, hogy mindent megtegyen.
Ő elhagyott egy ilyen nagy üzletet és elment. Azok a szegény, szerencsétlen
emberek nem tudták, miért ment el Benáresbe. Ő elment és ott leült a kertben.
Egy tollat vett a kezébe és köröket rajzolt a falra. „Semmit nem értettem abból,
amire Baba késztetett, hogy megtegyem. Amikor éjszaka aludni mentem, éreztem,
hogy valahova elrepültem és aztán újból lejöttem. Nem tudtam semmit, hogy mi
történik.” Kezdetben olyan sok vízió volt. A nővérek transzba mentek miközben
csak ott ültek. Akkor sok mindent láttatok. Azt mondanátok: Ti nem láttátok
mindazt, amit mi láttunk. A végén is Baba sok víziót fog adni, mert folyamatosan
közelebb fogtok jönni. Achcha.
A legédesebb,
szeretett, rég elvesztett és most megtalált gyerekeknek, szeretet, emlékezés és
jó reggelt az Anyától, az Atyától, BapDadától. A Szellemi Atya namastet mond a
szellemi gyerekeknek.
Lényeg a dharnához:
1.
Távolítsátok el mindenki szomorúságát azzal, hogy átadjátok nekik az Atya
üzenetét. Mutassátok meg mindenkinek a boldogságba vezető ösvényt. Gyertek ki a
korlátoltból és menjetek a korlátlanba.
2. Annak érdekében,
hogy mindenről víziótok legyen a végén és megkapjátok az Atya szeretetteljes
fenntartását, váljatok erőteljessé a tudásban és jógában. Ne aggódjatok mások
miatt, de növeljétek az életetek időtartamát jógaerővel.
Áldás:
Legyetek
könnyű erőfeszítést tévők azzal, hogy lemondotok a gondatlanságról és az egoról,
figyelmet fordítva arra, hogy méltóvá váljatok az Atya segítségére.
Néhány gyermek,
ahelyett, hogy bátorsággal rendelkeznének, egot fejlesztenek és a gondatlanságuk
miatt azt gondolják: Én mindig méltó vagyok. Ha az Atya nem segít nekem, ki mást
segítene? Ezen ego miatt elfelejtik a bátorság módszerét. Néhányan kifejlesztik
az egot az önmagukra való odafigyelésből és ez megfosztja őket attól, hogy
segítséget kapjanak. Azt hiszik, hogy sokat jógáznak, gyani és jógi lelkekké
váltak, megteremtették a szolgálatuk királyságát. Ezért engedjétek el ezt a
fajta egot és a bátorságotok alapján váljatok méltóvá a segítségre és könnyű
erőfeszítést tévők lesztek.
Slogen:
Alakítsatok
át minden haszontalan vagy negatív gondolatot hasznossá a világ haszna
feladatáért.