30.06.24 Avyakt Bapdada Hungarian Murli 30.03.20 Om Shanti Madhuban
A tudatotok
egészsége megőrzése érdekében azt gyakorlatoztassátok időnként öt másodpercig
Ma BapDada, a távoli
föld Lakója eljött, hogy találkozzon a gyermekeivel, akik a testi világ
különböző országaiban élnek. BapDada úgy tekint rátok, a különböző országok
lakóira, mint az egyetlen föld lakóira. Nem számít, honnan jöttetek mindannyian,
eredetileg mind ugyanarról a helyről jöttetek. Tehát emlékeztek az örök
földetekre, ugye? Ugye szeretitek? Amellett, hogy szeretitek az Atyát,
szeretitek az örök földeteket is, ugye?
Ma BapDada az öt formátokban lát mindannyitokat, gyermekek. Tudjátok, hogy mi ez
az öt forma? Ismeritek azokat, ugye? Az ötarcú Brahmát is imádják. Ezért BapDada
mindannyitok öt formáját nézi, gyerekek.
Az első: az örökkévaló fénypontformátok. Emlékeztek a formátokra? Ugye nem
felejtitek el? Második: Az istenségi eredeti formátok. Elértétek az istenségi
formátokat? Harmadik: A középső időszak imádatra méltó formátok. Emlékeztek erre?
Mindannyian imádnak benneteket, vagy Bharat lakói azok, akiket imádnak? Titeket
imádnak? Kumárok, beszéljetek! Imádnak titeket? A harmadik forma tehát az
imádatra méltó formátok. Negyedik: Az átmeneti kori Brahmin formátok és végül az
angyali formátok. Tehát, most emlékeztek mind az öt formátokra? Achcha. Képesek
vagytok megtapasztalni mind az öt formátokat egy másodperc alatt?
Legalább számolni tudtok: egy, kettő, három, négy, öt! Mind az öt forma olyan
szép! Bármikor és bármilyen formában akarjátok stabilizálni magatokat, amint
arra gondoltok megtapasztaljátok. Ez egy szellemi gyakorlat a tudat számára.
Manapság mit tesz mindenki? Edzenek, ugye? A világotok kezdetén - és az aranykor
a ti világotok volt, ugye? - abban az időben természetes testmozgást végeztetek,
amikor sétáltatok és mozogtatok. Nem úgy tornáztatok, hogy álltatok valahol, és
mondogattátok: “Egy, kettő, három”. Ezért most, hogy itt a vége, BapDada arra
késztete benneteket, hogy ti is végezzétek ezt a gyakorlatot. A testetek a
testmozgás által válik egészségessé. Hasonlóképpen folytassátok a tudatotok
gyakorlatoztatását, miközben sétáltok és mozogtok. Nem kell külön időt
találnotok erre. Képesek vagytok bármikor öt másodpercet erre szánni vagy nem?
Van köztetek valaki olyan elfoglalt, hogy még öt másodpercet sem tud találni?
Van valaki? Ha igen, emelje fel a kezét! Akkor nem mondanátok azt: “Mit tudok
tudok tenni? Nincs időm!” Ugye? Ugye nem mondanátok ezt? Van időtök? Tehát
időnként végezzétek el ezt a gyakorlatot. Bármilyen feladatot is végeztek, öt
másodpercig gyakorlatoztassátok a tudatotokat és a tudatotok ezáltal
folyamatosan egészséges marad. BapDada azt mondja: Minden órában végezzétek ezt
az öt másodperces gyakorlatot. Képesek vagytok erre? Nézzétek, mindannyian azt
mondjátok, hogy ez lehetséges. Ezért ne felejtsétek el megtenni! Emlékezzetek
erre az Om Shanti Bhawanra. Ne felejtsétek el!
Sokféle panaszotok van a tudatotokkal kapcsolatban. “Mit tehetek, ha nem tudom
összpontosítani a tudatomat?” A tudatotokat (man) egy tonna (mann) súlyúvá
teszitek. Nehézzé teszitek azokat. Korábban a súly mérésére ezt a mérési
rendszert használtátok. Ez a mérési rendszer azonban mostanra megváltozott (metrikusra).
A tudatotokat egy tonna súlyúvá teszitek, vagyis nagyon nehézzé teszitek. Ha
azonban folytatjátok ezt a gyakorlatot, nagyon könnyűvé váltok. Fejlesszétek
tehát ezt a gyakorlatot. Valahányszor stabilizálni akarjátok magatokat egy adott
formában, például a Brahmin formában, meg fogjátok tapasztalni a Brahmin életet.
Mondjátok, “Angyal” és egy angyallá váltok. Ez nehéz vagy nem? Kumarok
beszéljenek! Nehéz? Egy kicsit nehéz? Angyalok vagytok vagy nem? Ti vagytok azok,
akik angyalok vagy valaki más? Hányszor váltatok angyalokká? Számtalanszor
váltatok azzá. Ti vagytok azok, akik azzá váltak? Achcha. Valamit, amit már
számtalanszor megtettetek, nehéz még egyszer megismételni? Néha nehéz? Most ezt
gyakoroljátok! Bárhol is vagytok, vigyétek a tudatotokat egy öt másodperces
túrára. Ugye szerettek túrázni? Tanárok, ez rendben van? Tudjátok, hogyan kell
túrázni, ugye? Menjetek el erre a túrára és folyamatosan foglaljátok el
magatokat a munkátokban. Menjetek el erre a túrára minden órában és aztán
foglaljátok el magatokat a munkátokkal. Nem hagyhatjátok el a munkátokat.
Teljesítenetek kell a kötelességeiteket. Ugyanakkor erre tudtok öt másodpercet
szánni, nem is egy percet, de másodperceket! Nem tudtok erre időt szakítani? Meg
tudjátok találni ezt az időt?
Tudtok erre időt szakítani, miközben az ENSZ-irodában vagytok? Ti mester
mindenható hatalmak vagytok! Ezért mit ne tudnának megtenni a mester mindenható
hatalmak?
BapDada nagyon kedvesen szórakozik látva egy dolgot a gyerekekben. Mi az?
Felhívásokat adtok ki, szórólapokat nyomtattok, előadásokat és tanfolyamokat
tartotok. Mit csináltok még? Azt mondjátok, hogy át fogjátok alakítani a világot.
Mindannyian ezt mondjátok, ugye? Mindannyian ezt mondjátok? Vagy csak azok
mondják ezt, akik előadásokat tartanak? Egyrészt azt mondjátok, hogy át fogjátok
alakítani a világot, hogy mester mindenható hatalmak vagytok. Azt is mondjátok,
hogy a tudatotok hozzátok tartozik, hogy ti a tudatotok mesteri vagytok; hogy ti
mester mindenható hatalmak vagytok. Másfelől még így is azt mondjátok, hogy ez
nehéz! Így Baba ne csodálkozna ezen? Ő elcsodálkozna, ugye? Amikor tehát azt
gondoljátok, hogy a tudatotok nem figyel rátok, akkor nektek is el kellene
csodálkoznotok magatokon. BapDada látja a háromféle vonalat, amire emlékeznek,
amikor bármi belép a tudatotokba. Az egyik egy vízre rajzolt vonal. Láttatok már
vízre rajzolt vonalat? Amint megpróbáltok egy ilyen vonalat húzni, az azonnal
törlődik. Ti rajzoljátok ezt a vonalat, ugye? A második, hogy egy vonalat
rajzoltok egy papírra vagy egy táblára. A legnagyobb vonal azonban a kőbe vésett
vonal. Nagyon nehéz kitörölni egy kőbe vésett vonalat. BapDada látja, hogy néha
ti, gyerekek nagyon mély vonalat véstek a tudatotokba, ami olyan, mint egy kőbe
vésett vonal. Nem tudjátok kitörölni, még akkor se, amikor megpróbáljátok. Jó
egy ilyen vonal? Olyan sokszor megígértétek, “Mostantól nem teszem ezt többé. Ez
többé nem fog megtörténni”, de aztán mégis befolyásol valami. Ezért van az, hogy
BapDadában nincs nemszeretem érzés felétek, gyerekek, de kegyelmet érez
irántatok. Befolyás alatt álltok. Ezért valaki kegyelmet érez valaki iránt, akit
befolyásolnak. Amikor BapDada lát titeket, gyerekeket a kegyelme látásmódjával,
akkor mi jelenik meg a dráma függönyén? A kérdés: “Meddig tart még?” Ezért erre
válaszolnotok kell. Fogtok válaszolni? Meddig még? Kumarok, tudtok válaszolni?
Mikor ér véget mindez? Ti kumarok sok tervet készítetek, ugye? Tehát, meddig
tart még? Tudtok erre válaszolni? Ez meddig fog még folytatódni, mielőtt végül
véget ér? Beszéljetek! Tudjátok a választ? Dadik, beszéljetek! (Egy kicsit még
folytatódni fog, miközben ez még mindig az átmeneti kor.) De meddig fog még
folytatódni az átmeneti kor? (Amíg angyalokká nem válunk.) De mikor lesz ez? (Babának
kellene elmondania nekünk.) Nektek kell angyalokká válnotok, vagy az Atyának?
Ezért gondolkodjatok el a válaszon. Az Atya azt mondaná, “Most!” Tehát, készen
álltok? Még a rózsafüzér felére sem emeltétek fel a kezeteket, hogy készen van!
BapDada állandóan a tökéletes formátokban akar látni benneteket, gyermekeket.
Azt mondjátok, hogy az Atya a világotok (sansar). Mindannyian ezt mondjátok,
ugye? Van más világotok? Ha az Atya a világotok, létezhet bármi más ezen a
világon kívül? Ez csak a szanszkaráitok átalakításának a kérdése. A Brahmin
életetekben az idő nagy részében a szanszkarák okozzák az akadályokat, legyenek
azok a saját szanszkarái vagy mások szanszkarái. Mindannyian rendelkeztek ezzel
a tudással, mindannyitoknak megvan az ereje, de mi az akadályok oka? Bármilyen
különleges erőre is van szükségetek egy adott időben, az egy kicsit később merül
fel, mint kellene. Utólag azt gondoljátok, “Ahelyett, hogy azt mondtam volna, ha
ezt mondtam volna, sokkal jobb lett volna”. “Ahelyett, hogy azt tettem volna, ha
ezt tettem volna, sokkal jobb lett volna”. Ugyanakkor már eltelt az az idő,
amikor át kellett volna mennetek azon a teszten. Még az összes erőn is
gondolkodtok, amivel rendelkeztek: “Rendelkezem tolerancia erővel, rendelkezem a
megkülönböztetés erejével, használnom kellene ezt az erőt.” Csak egy rövid
időnyi különbség van. Mi történik még? Oké, akkor nem tudtátok használni azt az
erőt és még azt is felismertétek, hogy mit kellett volna tennetek ahelyett, amit
tettetek. Később felismeritek, mit kellett volna tennetek. Miután egyszer
elkövettétek ezt a hibát, tapasztalttá váltok és felismeritek, mi volt a hibátok,
hogy ne kövessétek el még egyszer ugyanazt a hibát. Akkor lehet fejlődés. Akkor
megértitek, mi helytelen és mi a helyes.
Nagyon világosan ismerjétek fel, hogy ne kövessétek el még egyszer ugyanazt a
hibát. Ugyanakkor még ebben sem tudtok mindannyian átmenni teljes százalékban.
Maya is nagyon okos. Azért jön, hogy újra próbára tegyen benneteket ugyanabban a
dologban. Ha például hiányzik belőletek a tolerancia ereje, még akkor is, ha ezt
egyszer már felismertétek, Maya ismét hoz egy olyan helyzetet, amiben
szükségetek lenne a tolerancia erejére, de akkor egy kicsit megváltoztatja a
formáját. Ugyanez a helyzet, de Maya egy kicsit megváltoztatja a formáját. Ez
ugyanaz a régi dolog, de ahogy manapság is történik, valami régit nagyon jól
kifényesítenek és az még az újnál is újabbnak látszik. Tehát Maya is így jön
kipolírozva, hogy nem ismeritek fel a helyzet jelentőségét, hogy az ugyanaz.
Például lehet, hogy féltékenyek lettetek. A féltékenység is sokféle lehet, nem
csak egyféle. Tehát a mag a féltékenység lenne, de más formában jönne el. Nem
ugyanabban a formában jönne, így néha azt gondolnátok: “Az a dolog, ami korábban
történt, más volt. Ez a dolog teljesen más.” A mag azonban ugyanaz. Az csak úgy
van, hogy a formája átalakult. Milyen erőre van szükségetek ahhoz, hogy ezt
felismerjétek? A megkülönböztetés erejére. Ehhez BapDada korábban is elmondta
nektek, hogy figyeljetek két dologra. Az egyik, hogy legyen őszinte szívetek.
Őszinteség! Ne tartsatok semmit elrejtve magatokban. Mi történik, ha magatokban
tartjátok? Mi történne, ha egy lufit túl sok gázzal töltenétek meg? Az végül
szétpukkadna, ugye? Ezért tartsátok őszintén a szíveteket! Oké, talán hezitáltok
egy kicsit, mielőtt más lelkek előtt beszéltek. Talán egy kicsit szégyenkezel,
aggódsz, hogy hogyan látnak majd téged. Azonban a felismeréssel együtt legyen
őszinte a szívetek és tegyétek azt BapDada elé. Ne mondjátok, “Már elmondtam
BapDadának a hibát, amit elkövettem”. Ne úgy mondjátok, mintha kiadnátok egy
parancsot, “Igen, elkövettem ezt a hibát”. A felismerés erejével és az őszinte
szívetekkel tegyétek azt BapDada elé - a szívetekkel, ne a fejetekkel - a
szívetekkel. A szívetek ekkor kiürül ettől a szeméttől, ami aztán megsemmisül. A
szívetek tele lesz apró dolgokkal és ezek mindig apró dolgok, ezek a dolgok soha
nem nagyok. A szíveteket megtöltitek minden apró dologgal, amiket
összegyűjtöttetek. Ilyenkor a szívetek már nem üres és ha a szívetek nem üres,
akkor hová ülhet a Szívek Vigasztalója? Legalább kellene lennie egy helynek,
ahová leülhet! Vagy nem? Tehát, az Úr elégedett egy őszinte szívvel. “Bármi
vagyok, bárhogyan is vagyok, Baba, a Tiéd vagyok”. BapDada tudja, hogy mindenki
sorszám szerinti lesz. Ezért BapDada nem azzal a látásmóddal néz titeket.
Ugyanakkor mindannyitoknak őszinte szívvel kell rendelkeznie. Másodsorban az
intellektusotok vonalának mindig tisztának kell lennie. Nem szabad, hogy zavar
legyen a vonalatokban. A vonalat nem szabadna elvágni. Különben képtelenné
váltok arra, hogy megkapjátok azt az extra erőt, áldást és segítséget, amit
BapDada adni akar a szükség idején. Ha a vonalatok nem tiszta, ha az nem világos,
a vonal elvan vágva. Így nem vagytok képesek elérni azt, amit kellene. Sok
gyerek mondja - ha nem is mondja ki, de gondolja: “Néhány lélek sok
együttműködést kap. Brahminoktól, idősebbektől és még BapDadától is kapnak. Én
nem kapok annyit, mint ők”. Mi ennek az oka? Baba az Adományozó, Ő az Óceán.
Bármelyiktök annyit vehet, amennyit csak akar, mert BapDada kincsestárának nincs
lakatja vagy kulcsa. Nincsenek őrök. Amint azt mondjátok, “Baba”, Baba azt
válaszolja, “Ji Hajir” (jelen vagyok.) Amint azt mondjátok, “Baba”, Ő ad. Ő az
Adományozó és Ő az Óceán is. Tehát miben szenvedhetne hiányt? Ezért figyeljetek
erre a két dologra: Egy őszinte szív, egy tiszta szív. Ne próbáljatok okosak
lenni! Sokan közületek túl okossá váltak! Különböző módokon próbáltok okosak
lenni. Ellenőrizzétek, hogy vajon állandóan tiszta és őszinte szívvel
rendelkeztek és az intellektusotok vonala állandóan tiszta és világos. Amikor
van egy kis zavar a tudomány eszközeivel, láthatjátok, hogy ez megakadályozza,
hogy az világos legyen. Ezért feltétlenül tegyétek ezt meg.
Még egy dolog: ez az utolsó forduló a szezonban. Ezért mondja ezt nektek Baba.
Ez nem csak a dupla külföldieknek szól, hanem mindenkinek. Mivel ti vagytok azok,
akik az utolsó fordulóban Baba előtt álltok, Baba ezt nektek mondja. BapDada
látta, hogy még mindig van egy bizonyos szanszkara, vagy nevezhetitek
természetnek. Bár mindannyitoknak megvan a saját természete, csak akkor lehet
könnyű természetűnek nevezni titeket, amikor mindenki és minden iránt
szeretettel rendelkeztek, amikor a kapcsolataitok sikeresek, a gondolataitok
győztesek és a szavaitok kedvességgel teliek. Ne legyen gondtalan természetetek.
A gondatlanság valami más. A könnyű természet azt jelenti, felismerni az időt, a
személyt és a körülményeket és ezáltal könnyűvé tenni magatokat. Könnyűnek lenni
azt jelenti, harmóniában lenni. Ne legyen túlságosan hivatalos, feszült
természetetek. Jó, ha hivatalosak maradtok, de ne túlságosan! Ha rosszkor váltok
hivatalossá, akkor abban az időben az nem tűnik egy különleges erénynek. Nem
számít, hogy fiatalok vagy érettek vagytok, képesnek kell lennetek arra, hogy
szétolvasszátok magatokat és rugalmasak legyetek. A felnőttekkel képesnek kell
lennetek arra, hogy olyanná váljatok, mint ők, és a gyerekekkel pedig arra, hogy
olyanná váljatok, mint ők. A társaitokkal képesnek kell lennetek arra, hogy
velük a társukként folytassátok. Az idősebbekkel képesnek kell lennetek velük
folytatni és legyen tisztelet irántuk. Képesnek kell lennetek arra, hogy
könnyedén formáljátok magatokat. Néhányan könnyűnek (rugalmasan) tartják a
testüket, így úgy képesek fordulni, ahogy akarnak, de ha valaki túlságosan
feszült, képtelen megfordulni. Ugyanakkor nem szabad gondatlannak lenni. Az nem
úgy van, hogy ha könnyűek vagytok, akkor könnyeddé és gondtalanná válhattok
mindennel kapcsolatban. Nem! Akkor ne mondjátok, hogy “Nos, BapDada azt mondta,
hogy legyünk könnyűek és így könnyűvé váltunk!”. Könnyű természetűnek lenni azt
jelenti, képesnek lenni arra, hogy átalakítsátok a formátokat az időnek
megfelelően. Achcha, ti, dupla külföldiek jó lehetőséget kaptatok.
Mindannyian emlékeztek a gyakorlatra? Vagy elfelejtettétek? Mindannyian
végezzétek el ezt a gyakorlatot most azonnal. Menjetek egy túrára. Achcha.
A legemelkedettebb lelkeknek mindenhol. Azoknak, akik szeretetet, emlékezést és
híreket küldtek és azoknak, akik szintén nagyon jó szeretettel teli leveleket
küldtek a különböző kapcsolataikról, a szolgálati híreikről és nagyon jó
terveikről - ezek eljutottak BapDadához. Mindenkinek, aki írt és megtette ezt az
erőfeszítést, személyesen el kellene fogadnia a szeretetet és az emlékezést
BapDada, a Szívek Vigasztalója szívéből, név szerint. A gyerekek szeretik az
Atyát és az Atya sokmilliószor jobban szereti a gyerekeket. Ez állandóan
örökkévaló marad. Ti, szerető gyermekek nem tudtok elszakadni az Atyától és az
Atya sem tud elszakadni tőletek. Együtt vagytok és együtt is maradtok.
Minden gyermeknek mindenhol, akik egyenlővé teszik önmagukat az Atyával, azoknak,
akik állandóan közel vannak az Atyához, az Ő szemében, szívében és homlokán
vannak, azoknak, akik állandóan az Atya egyetlen világában maradnak, azoknak,
akik állandóan követik BapDadát minden lépésnél, azoknak, akik állandóan
fenntartják azt hitet és mámort, hogy állandóan győztesek, akik győztesek voltak
és akik mindig győztesek maradnak, az ilyen rendkívül emelkedett, rég elveszett
és most megtalált gyermekeknek, akiket a legjobban szeretnek, BapDada szeretete,
emlékezés és namaste.
Áldás:
Legyetek erős
lelkek, és ismerjétek fel minden másodperc és minden gondolat fontosságát és
ezáltal töltsétek fel a felhalmozásotok számláját.
Az átmeneti korban
minden pillanatban múlhatatlan eléréseket kaptok a múlhatatlan Atyától. Az egész
ciklusban csak ebben az egy időszakban van az, hogy ilyen szerencsét kaptok,
ezért a szlogenetek az: “Ha nem most, akkor soha”. Bármilyen emelkedett
feladatot kell elvégeznetek, azokat most kell elvégeznetek. Amikor ezzel a
tudatossággal rendelkeztek, soha nem fogjátok elpazarolni az időtöket, a
gondolataitokat vagy a cselekedeteiteket. Az erőteljes gondolataitokon keresztül
a felhalmozásotok számlája megtelik, és ti, lelkek erőteljessé váltok.
Slogen:
Minden szó és
minden cselekedet különlegessége a tisztaság. Alakítsátok át a hétköznapiasságot
különlegességgé.